Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: A Chelsea átveszi a serleget, de kik indulnak a BL-ben? – ELŐZETES

Vasárnap délután végéhez ér az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2016-2017-es idénye, és mind a húsz csapat ugyanabban az időpontban lép pályára, ahogy az Angliában szokás. De nézzük, tartogat-e valami érdekeset számunkra a 38. forduló?

pl20172

Premier League, 38. forduló

május 21., vasárnap:

16:00 Arsenal – Everton (Spíler TV)
16:00 Burnley – West Ham
16:00 Chelsea – Sunderland
16:00 Hull City – Tottenham
16:00 Leicester City – Bournemouth
16:00 Liverpool – Middlesbrough
16:00 Manchester United – Crystal Palace
16:00 Southampton – Stoke City
16:00 Swansea – West Brom
16:00 Watford – Manchester City

Alapvetően háromfelé érdemes bontani a tíz mérkőzést, és eszerint csoportosítani őket.

Ugyanis ha a lentebb bemutatott tabellára pillantunk, némi szemlélődés után láthatjuk, hogy szinte minden kérdés eldőlt a Premier League-ben, vagyis akad jó pár tét nélküli találkozó a zárókörben.
Ilyen a Burnley – West Ham mérkőzés, ahol mindkét együttes számára maximum annyi lehet az összecsapás tétje, hogy tudnak-e kozmetikázni valamit szezonvégi helyezésükön. A két gárda akár helyet is cserélhet a tabellán, hiszen a “kalapácsosok” mindössze két ponttal előzik a Burnley-t. Szintén igen kevés tétje van a Hull City – Tottenham meccsnek, ugyanis a vendégek már bő egy hete beletörődhettek, hogy nem tudják megszerezni az első helyet, és mindenképpen második helyen zárnak (ez se csúnya eredmény persze). A “tigrisek” pedig ugyancsak 0 százalék nyomással játszhatnak, ugyanis kiesésük már jó ideje biztossá vált. A tavalyi bajnok Leicester és a Bournemouth mérkőzését is érdemes a kevésbé fontos találkozók között említeni, hiszen két középmezőnyhöz tartozó csapat feszül egymásnak. A Leicester győzelem esetén előzhetné a “cseresznyéseket”, és mivel legutóbb súlyos, 6-1-es vereséget szenvedtek odahaza a kékek a Spurs ellen, nyilván nem is akarnak ilyen pocsék eredménnyel búcsúzni a King Power Stadiontól.
A Manchester United immár nem igazán figyel a bajnokságra, hiszen kőbe van vésve, hogy a bajnokságot 6. helyen zárják, ráadásul jövő szerdán Európa-liga-döntőt vívnak Stockholmban, és érthető módon ez élvez prioritást a “vörös ördögöknél”. Így tartalékos csapatra, és relatíve kevés erőfeszítésre számíthatunk José Mourinhóéktól a már biztos bent maradó Crystal Palace ellen.
A Southampton – Stoke és a Swansea – West Brom mérkőzéseket felvezethetjük úgy is, hogy a 8. helyért folytatott csata zajlik le ezen a két összecsapáson. A So’ton jelenleg épp ott áll, de a birminghami West Brom egy ponttal lemaradva követi őket a 9. helyen, tehát akár még helycsere is elképzelhető.

West-Bromwich-Albion-v-Southampton-Premier-LeagueWest Brom – Southampton csata két külön pályán a 8. helyért? (fotó: Mirror)

Akadnak viszont ennél izgalmasabb dolgok is!

Ugyanis a 3-4. hely kérdése, és vele együtt a Bajnokok Ligája-indulók névsora sem tisztázott még. Jelenleg a Manchester City áll a 3. helyen, és ahhoz igen nagy csodának kellene történnie, hogy a világoskékek lemaradjanak a BL-helyekről. Ugyanakkor ha botlanak a Watford otthonában, a 4. helyen tanyázó Liverpool még beelőzhet, és kiszoríthatja Guardioláékat a főtáblát érő pozícióból. Ráadásul nevető harmadikként még az Arsenal is bekúszhat valamelyik helyre a kettő közül, persze sokkal nagyobb sanszuk van a 4. hely megszerzésére, amely Bajnokok Ligája-selejtezőt ér. Ehhez azonban a ‘Poolnak hazai pályán kellene botlania a réges-rég kipottyant Middlesbrough ellenében, míg az “ágyúsoknak” kötelező felülmúlniuk az Evertont.

_96082550_collageCity, Liverpool vagy Arsenal? Ketten BL-be mennek! (fotó: Getty)

Mindenképpen érdemes külön említeni a Chelsea mérkőzését, hiszen a Stamford Bridge lesz az a stadion, ahol a 2016-2017-es idény bajnoka átveszi a serleget! Ugyanis a londoni kékek két mérkőzéssel ezelőtt megnyerték a pontvadászatot, így a többi és a saját mérkőzésük eredményétől függetlenül biztosan trófeaátadó ceremóniára kerül sor a meccset követően. Ráadásul az utolsó helyezett Sunderland ideális partner egy esetleges gálához a nagy ünneplés előtt.

636302073448301106-2017-05-12-Chelsea2A Chelsea hatodik angol bajnoki címét ünnepli majd (fotó: USA Today)

A gólkirályi cím sorsa se lefutott még! Sokáig úgy tűnt, hogy az Everton támadója, Romelu Lukaku páholyból nézheti a hátralévő fordulókat hiszen sokáig vezette a mesterlövészek listáját, ugyanakkor a Tottenham legutóbbi mérkőzésén Harry Kane alaposan megszórta magát, négyet vágott a Leicesternek, és felugrott az élre! Ráadásul az arsenalos Alexis Sánchez is lőtávolon belül van.

A Premier League állása az utolsó forduló előtt:

Névtelen

A góllövőlista élmezőnye:

Névtelen2(Tabellák forrása: eredmenyek.com)