Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Anglia: Nagy öröm a Barlangban, újra másodosztályú a Millwall!

Az angol futballban nagy hagyománya van az osztályok közötti rájátszássorozatnak, melyet mindig adott év májusában rendeznek. Így a másodosztály és a harmadik liga közötti Play-offra is most került sor, a League One-ból a Bradford City és a Millwall kísérelt meg feljutni a Championshipbe.

Morison-goalMorison góljának pillanata (fotó: Daily Mail)

A rájátszás fináléjának igencsak megadják a módját, hiszen a legendás Wembley Stadionban mérkőzhettek egymással az alakulatok. A Millwall a bajnokság 6. helyén végzett, így papíron a legkisebb esélye volt a feljutás kivívására, míg döntőbeli ellenfele, a Bradford City 5. lett. Mondhatjuk tehát, hogy már a döntő párosítása is meglepetés, hiszen a 3. Scunthorpe és a 4. Fleetwood Town hajtott fejet a Millwall – Bradford kettősnek a rájátszás elődöntőjének során.

A finálé lendületes, sok helyzetet felvonultató mérkőzést hozott, mindkét oldalon akadtak lehetőségek a gólszerzésre. A Millwall kapusa, Archer többször is hatalmas bravúrt mutatott be, egy alkalommal egy az egyben vezethette rá Clarke, de a hálóőr hatalmas bravúrral szögletre tolta a lövést. A döntés végül a 85. percre maradt, ekkor Morison lépett ki a leshatárról – sőt, talán azon is túlról – , remekül érkezett egy csúsztatott fejesre, és a kapuba vágta a londoniak vezető, mint később kiderült, győztes találatát!

A Millwall azok után jutott vissza a másodosztályba, hogy tavaly kiesett onnan.
A harmadik liga küzdelmeit megnyerő Sheffield United illetve a második helyen záró Bolton Wanderers már korábban visszajutott, ehhez a társasághoz csatlakoztak most az “oroszlánok” harmadik feljutóként.

LEAGUE ONE, rájátszás – döntő:

Bradford City – Millwall 0-1 (0-0)
Helyszín: London, Wembley Stadion
Gólszerző: Morison (85.)

1495297785262_lc_galleryImage_LONDON_ENGLAND_MAY_20_MilA Millwall a rájátszás döntőjének megnyeréséért járó serleggel (fotó: Getty)