Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: A Pescara nyerte a kiesők párharcát – eredmények, tabella

A Palermo és a Pescara sorsa is korábban eldőlt már negatív irányba a résztvevők számára, immár tehát tét nélkül csapott össze a két klub, már biztos kiesőként az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó előtti, 37. fordulójának zárómeccsén.

IMG_20170522_225250

A Pescara a másik már kiesett klub, azaz a Palermo ellen törte meg rossz szériáját (forrás: twitter.com/palermocalcioit)

A két kieső klub meccsén a vendégek kispadján voltak a kezdéskor a Palermo magyarjai, azaz Sallai és Balogh.

A hazai Pescara már 7 meccs óta nyeretlen, úgy, hogy legutóbbi 5 találkozóját elveszítette! Ezzel szemben a Palermo 3 bajnoki óta veretlen, és a legutóbbi 5 találkozójából 4 alkalommal sem talált legyőzőre, az elmúlt 4 mérkőzésén pedig mindig lőtt legalább egy gólt a szicíliai csapat.

Negyedóra elteltével a hazaiak tudtak előnybe kerülni, amikor Caprari beívelését követően Muric fejelt a Palermo kapujába (1-0). Ezek után (is) fölényben játszott mezőnyben a Pescara, amely több helyzetig is eljutott, de további gól már a szünetig nem esett.

A 61. minutumban viszont a vendégek is fejjel találtak volna be, ám Chochev próbálkozását Fiorillo nagy védése követte. A 70. percben viszont a Pescara megduplázhatta volna előnyét, ám Cerri fölé lőtte a labdát. Ami késik, nem múlik, tartja a mondás, a hajrában pedig bebiztosította győzelmét a hazai csapat. Mitrita bombája akadt be a 87. percben, ezzel be is állt a végeredmény (2-0).

Magyar játékos is volt a pályán, ugyanis a Palermónál Sallai a 81. percben váltotta Diamantit.

A két klub még fog találkozni egymással a következő szezonban is, az olasz másodosztályban, a Pescara számára pedig csak szépségtapasz, hogy sikerült megtörnie a rossz szériáját.

Serie A, 37. forduló
Pescara – Palermo • 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Muric (15.), Mitrita (87.), ill.


A 37. forduló összegzése

Több nagy kérdés megválaszolásra került ebben
a fordulóban az olasz élvonalban. A legfontosabb az, hogy a Juventus zsinórban hatodjára, és ezzel egyben rekordot döntve lett bajnok! Eldőlt az is, hogy az Atalanta biztosan az Európa-liga főtábláján szerepelhet majd, míg az AC Milan a sorozat selejtezőjéből kerülhet oda. A bergamói klub mellett a római Lazio is az El csoportkörében kezdhet majd, míg az egy fennmaradó BL főtáblás helyért küzd a Roma és a Napoli, egyikük viszont csak selejtezhet majd a legrangosabb európai kupasorozatban. A ma este egymás ellen játszott klubok sorsa viszont már korábban eldőlt, de nem tudni még, hogy a Pescara és a Palermo mellett melyik együttes esik ki A-ból a B-be. Annyi biztos csak e tekintetben, hogy a Crotone-Genoa duó egyike lesz az, ám ez is csak a zárókörben dől majd el, ahogy a gólkirály kiléte is csak auvu lesz biztosan kijelenthető!


Az utolsó előtti forduló eredményei

IMG_20170522_224754

A bajnokság állása egy fordulóval a szezon vége előtt

IMG_20170522_224920

A góllövőlista élmezőnye
1. • Dzeko (AS Roma) – 28 gól
2. • Mertens (Napoli) – 27 gól
3. • Belotti (Torino) – 25 gól
4. • Higuaín (Juventus), Icardi (Internazionale) – 24 gól
6. • Immobile (Lazio) – 22 gól

Nagy Dávid