Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megszerezte a Real Madrid a brazil csodagyereket – hivatalos

A Real Madrid hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy lezárultak a tárgyalások, és hivatalosan is a királyiak a brazil Vinicius Junior

14955464259903

 

Forrás: Marca

A Real Madrid mindenben megegyezett a Clube de Regatas do Flamengo csapatával Vinicius Junior leszerződtetésével kapcsolatban. A 16 éves brazil csodagyerek érkezéséről már szinte tényként beszéltek a spanyol lapok, most pedig hivatalossá vált a pletyka. A brazil támadó játékjoga 2018 júliusától lesz a Real Madrid tulajdonában, és a  tervek szerint 2019-ig jelenlegi csapatánál marad. Viszont ha mindkét klub beleegyezik, akkor akár már korábban is pályára léphet a királyi gárdában.

A játékos áráról még nincsenek hivatalos információk, viszont a Marca úgy tudja, hogy a Real Madrid kifizette a 45 millió eurós kivásárlási árat, ami mellé 8 millió eurót is a a futballistának, és másik 8 millió eurót a játékos jogait birtokló cégnek is ki kell fizetni, így az egész transzfer 61 millió euróba kerülhet.