Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U20-as vb: Zambia már egy körrel a vége előtt továbbjutott! – videóval

Ma sem maradtunk világbajnoki meccsek nélkül, hiszen tovább dübörög a Dél-Koreában megrendezett U20-as vb, melynek már második fordulójában járunk, ami a csoportkört illeti. Lássuk tehát mi történt ma a C-, valamint a D-csoport küzdelmei során. A mai szenzációt is Zambia szállította a ‘C’ jelű kvartettből, hiszen az afrikai válogatott már egy fordulóval a csoportmeccsek vége előtt bejutott a nyolcaddöntőbe!

2887249_full-lnd

A zambiaiak eddig csúcsformában játszanak a vb-n! (forrás: fifa.com)

C-csoport

Két az első meccsén vesztes válogatott csapott össze a C-csoport mai első meccsén, amikor is Dél-Afrika Olaszország ellen játszott. Az európai válogatottnak már az elején volt több tetszetős helyzete, de a gól csak a 23. percben született meg, amikor Orsolini büntetőből talált be (0-1). Az olaszok előnye a szünetig ki is tartott.

A folytatásban nem tudott egyenlíteni az afrikai válogatott, az olaszok viszont ismét betaláltak. Az 57. minutumban Scalera bedobása után Favilli nagyszerű fejese ment be, melynél a kapufa is segített az olasznak (0-2)! Végül​ ezzel el is dőlt a mérkőzés, a dél-afrikaiknak pedig már nem sok esélyük maradt a továbbjutásra, ellenben Olaszországgal, hiába csak egyszer találták kaput a fordulás után az olaszok, míg az ellenfélnek több helyzete is akadt.

Dél-Afrika – Olaszország • 0-2 (0-1)
Gólszerzők: – , ill. Orsolini (23. – büntetőből), Favilli (57.)

A csoport másik mérkőzésén, melyre kora délután került sor, Uruguay Japán ellen lépett pályára.

Az uruguayiak nagy eséllyel pedig a nyolcaddöntőben érezhetik magukat, ugyanis a japánokat 2-0-ra sikerült legyőzniük. Schiappacase a 38. percben szerzett előnyt Uruguay számára (1-0), majd a három pont sorsa a hosszabbítás első percében dőlt el végleg, amikor is Olivera tudott eredményes lenni (2-0). Ezzel szemben hiába volt jobb – a második félidőben mindenképp – mutatott játék terén Japán, gólt ezúttal nem tudtak szerezni az ázsiaiak, akik sorsa így biztosan csak az utolsó körben dől el.

Uruguay – Japán • 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Schiappacase (38.), Olivera (90+1.), ill.

VIDEÓ HAMAROSAN!

A C-csoport állása a 2. forduló után

IMG_20170524_151654


D-csoport

Zambia fiataljai már múltkor meglepték a futballvilágot azzal, hogy legyőzték a sokkal esélyesebbnek tartott portugálokat. Ezúttal Irán volt az afrikai válogatott ellenfele, viszont a papírforma most Irán mellett szólt.

Ezzel szemben egy óriási kapushibát követően Shekari lőtt gólt, és szerzett előnyt már a 7. percben Iránnak (0-1)! Az első félidőben kaput sem talált Zambia, hiába volt az afrikaiaknál többet a labda és adódott előttük több lehetőség is, a szünetre iráni előnnyel mehettek a felek.

A második félidőben viszont megnövelte előnyét Irán! A fordulás után kevéssel ismét Shekari volt eredményes, aki tizenegyesből szerezte meg újabb gólját (0-2).

Ezután jött viszont az igazi fordulat, Zambia az 54. perctől kezdve (vagyis nem sokkal a második iráni góltól számítva) 4 gólt rámolt be 17 perc alatt! Elsőként Sakala vágta be erőből a labdát, ezzel szépítve (1-2), majd az 59. minutumban Mwepu talált be Banda pazar lekészítése után, ezzel pedig már egál lett (2-2)! Ha már gólpasszt adott, utána maga Banda is betalált a 65. percben, Zambiát ezzel már előnyhöz juttatva (3-2)! A 71. minutumban pedig már a végül mindent eldöntő gól is érkezett az afrikaiak részéről – ekkor Mwepu is adott egy asszisztot a találata mellett, Daka pedig távolról talált be (4-2)! Ezután még szépíthetett volna Irán, de ez sem jött össze, Zambia pedig két heroikus meccs és siker után már ott van a legjobb 16 között, azaz a vb nyolcaddöntőjében!

Zambia – Irán • 4-2 (0-1)
Gólszerzők: Sakala (54.) Mwepu (59.), Banda (65.), Daka (71.), ill. Shekari (7., 49. – büntetőből)

Portugália kora délután lépett pályára a javítás reményében, az ellenfél pedig Costa Rica volt. Két tizenegyesgólt hozott a találkozó, az európaiak pedig nem kerültek közelebb a továbbjutáshoz, hiába vezettek, sőt, inkább a kiesés felé csúsztak ezzel a portugálok, akik a második félidőben a kaput sem tudták eltalálni! Ráadásul a 71. percben emberhátrányba is került az európai válogatott, hiszen Dias kapta meg a második sárga lapját. Costa Rica számára még reménysugár lehet a pontszerzés, bár ilyen megközelítés alapján a portugálok is bizakodhatnak, ha más nem, a legjobb harmadikok között még a két fél közül adott esetben bármelyik tovább léphet, sőt, akár a csoport második helyén is.

Costa Rica – Portugália • 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Marin (48. – büntetőből), ill. Goncalves (32.)
Kiállítás: – , ill. Dias (71.)

VIDEÓ HAMAROSAN!

A D-csoport állása a 2. forduló után

IMG_20170524_151716

Nagy Dávid