Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar érmek a Footgolf ‘BL’ osztrák állomásán

Az ausztriai Windischgarstenben található Dilly Golf & Wellness Resortban bonyolították a European Footgolf Tour (EFT) harmadik fordulóját. Gelencsér Gábor szétlövés után szerezte meg az ezüstérmet, míg a magyar csapat harmadik lett.

18595373_1565293880147314_9134286143394839702_o

A résztvevő magyar különítmény 

Az EFT hétvégi fordulóját két különböző, tizennyolc szakaszos pályán bonyolították szombaton és vasárnap. A száz fő feletti versenyt a tavaly két Tour-szakaszt is nyerő, szlovák Tomas Bartko nyerte a kijelölt rúgásszámnál (par) 22-vel jobbat rúgva. A második helyen holtversenyben végzett két rúgással lemaradva Gelencsér Gábor (EMFGSE) és az olasz Fabio Mazzer. A szabályok értelmében három szakaszon következett a szétlövés kettejük között, ami a magyar játékosnak sikerült jobban, azaz Gelencsér lett a második, míg Mazzer a harmadik.

“Nagy köszönettel tartozom a magyar csapatnak, akik végig támogattak a verseny alatt − fogalmazott a friss ezüstérmes, aki már jóval a torna előtt kiutazott a helyszínre, hogy az első komolyabb versenyére készülő sógoroknak segítsen a pálya kialakításában és a szervezésben. − Sok energiát fektettünk az előkészületekbe, az osztrák kollégákkal a végére nagyon jó csapatot alkottunk, és mivel minden a megbeszéltek szerint zajlott, a játékra tudtam összpontosítani, ezért is sikerült jó eredményt elérnem. Ez a két pálya nem tartogat hosszú szakaszokat, inkább technikásnak mondható, ezért elég volt csak a belsőmet használni. Nagyon ráéreztem a közelítőkre és egy kis szerencsével még az arany is elérhető lett volna. A szétlövésben Fabio ellen én kezdtem, és nagyon jól sikerült az első lövésem, majd eagle-t értem el a par 5-ös pályán, amivel nyomást gyakoroltam rá, és már nem is engedtem ki a kezemből a győzelmet. Minden játékos visszajelzése pozitív volt a szervezéssel kapcsolatban, a valaha tapasztalt egyik legjobb ellátásban volt részünk. Arról nem beszélve, milyen remek munkát végeztek az osztrákok szponzorációs oldalon, ami meglátszott a pénzdíjak mértékében is.”

Papp Péter (BFGT) 10., Lengyel Béla (FTC Footgolf) 11., Bacskai Bence (Hole Hunters) 15. lett, a magyar csapat a szlovákok és olaszok mögött a harmadik helyen zárta a csapatversenyt. A szenioroknál Balázsi Csaba (BFGT) harmadiknak futott be, míg Németh Gábor (FTC Footgolf) hole in one-t rúgott az első napon. Hinora Ferenc (Royal) korábbi sérülése kiújult, a szombati nap után feladta a versenyt. A vasárnapi orvosi diagnózis szerint lábközépcsont repedése van, kérdéses a jövő heti FOB-fordulón való részvétele, a hollandia Capital Cupon való szereplést biztosan nem vállalja.

Íme egy rövid képválogatás a meseszép környezetről és a pályáról 

18588728_1565288040147898_3718214134236563121_o 18589038_1565297490146953_8170319989838313006_o 18595201_1565281396815229_3955797089059265337_o 18595323_1565300163480019_7554411148627182926_o 18595603_1565287316814637_802681387303812803_o 18699322_1565289753481060_2760233568342050596_o 18700468_1565286846814684_2498333795851971875_o