Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Kiütéses Toronto-siker; meglepő vereség a Kansastől – videóval

A Toronto nagyon csúnyán elverte a Columbus Crew együttesét, ráadásul úgy, hogy a kanadai klub emberhátrányban még kétszer is eredményes volt a hajrában! Emellett a Kansas meglepetésre a sereghajtó otthonában kapott ki az MLS, azaz a tengerentúli profiliga küzdelmeiben. 

IMG_20170528_124148

Vázquez volt a Toronto hőse (forrás: twitter.com/torontofc)

Még péntekről szombatra virradó hajnalban került sor a Toronto FC – Columbus Crew mérkőzésre, melyen egy izgalmas rangadóra lehetett számítani. Ehelyett a vendégcsapatnak esélye sem volt még a szoros eredményre sem, a kanadai klub simán ütötte ki soros ellenfelét.

Már a 6. percben Vázquez büntetője révén került előnybe a hazai klub, majd még az első félidő végéhez közeledve Morrow is betalált. A folytatásban Vázquez számára a duplázás is összejött, és a 3-0-ás hazai előny miatt borítékolható volt a Toronto győzelme. Ugyanakkor 10 perccel a rendes játékidő vége előtt emberhátrányba került a kanadai együttes, de ez nem hogy megtörte volna a hazai csapatot, inkább mintha felpörgette volna azt, hiszen kettőt is rúgtak még emberhátrányban Osorio, valamint Hamilton révén a hajrában.

A vége tehát nagyon sima lett, a Toronto alig birtokolta a labdát, mégis sok lövésük kapura ment, míg a Columbus a lefújásig egyszer sem tudta rálőni ellenfele kapujára a labdát! Így nem meglepő, hogy mi lett a végeredmény, melynek köszönhetően a Toronto megszilárdította vezető helyét keleten, és 8 meccse veretlen, melyből 7-et meg is nyert(!), míg a Columbus a kanadai együtteshez képest 10 pontos hátránnyal csak a hatodik.

Toronto FC – Columbus Crew • 5-0 (2-0)
Helyszín: BMO Field – 25.376 néző
Gólszerzők: Vázquez (6. – büntetőből, 59.), Morrow (39.), Osorio (86.), Hamilton (90+3.), ill.
Kiállítás: Delgado (80.), ill.


Tegnap este a címvédő mérkőzésével folytatódott a forduló. Ráadásul a Seattle Sounders a 2015-ös bajnokot, a Portland Timbers csapatát fogadta!

Túl sok izgalmat nem hozott a találkozó a várakozások ellenére, és egy korai gól el is döntötte a meccset a címvédő javára! A 4. percben Roldan fejesgólja révén a három pontot otthon tartotta a Sounders, amely a múlt hétvégi sikere után tehát újra nyerni tudott az azt megelőző három meccses vereségsorozata után. Ezzel együtt a Portland már 5 meccse nyeretlen, és zsinórban másodjára kapott ki a Timbers.

Seattle Sounders – Portland Timbers • 1-0 (1-0)
Helyszín: CenturyLink Field – 47.362 néző
Gólszerzők: Roldan (4.), ill.


Mára virradó hajnalban is folytatódtak az MLS küzdelmei! Elsőként a Vancouver Whitecaps – DC United összecsapásra került sor. Ezen a találkozón is csupán csak egy gólt láthatott a publikum, melynek a vendégek örülhettek. A 61. percben Neagle tizenegyese döntött a washingtoni klub javára. Hiába volt irdatlanul sok lövése a hazai klubnak, ugyanannyiszor találtak el az ellenfél kapuját, mint az az övéket. Sikerével még így is csak sereghajtó a DC United, míg a Vancouver a 7. helyen áll nyugaton.

Vancouver Whitecaps – DC United • 0-1 (0-0)
Helyszín: BC Place – 20.905 néző
Gólszerzők: -, ill. Neagle (61. – büntetőből)


A folytatásban pályán volt otthoni környezetben a New York Red Bulls is, amely a New England ellen játszott. A vendég Revolution Nguyen tizenegyese révén még vezetett a szünetre vonulva, ám a fordulás után Bradley Wright-Phillips és Royer góljainak köszönhetően fordított, és bezsebelte a három pontot a New York-i alakulat. Ezzel mondhatjuk, hozta a kötelezőt a hazai klub, amely keleten az ötödik, a New England pedig ugyanott a nyolcadik.

New York Red Bulls – New England Revolution • 2-1 (0-1)
Helyszín: Red Bull Arena – 19.252 néző
Gólszerzők: Bradley Wright-Phillips (47.), Royer (74.), ill. Nguyen (9. – büntetőből)


Meglepetések nélkül sem telt el ez a játéknap sem, ugyanis a sereghajtó Colorado Rapids ugyan szűken, de legyőzte a nyugati éllovas Sporting Kansas Cityt! Összességében a hazaiaknál alig volt a labda, de egy lövésük beakadt, és hiába próbálkozott nagyon sokszor a Kansas, a vendégek eggyel kevesebbszer, 2 alkalommal találták el csak a hazai kaput. Ford korai gólja három pontot ért a Rapids számára, amely ennek ellenére továbbra is csak a 11. helyen áll a Nyugati Főcsoportban, melynek élén veresége ellenére maradt a Kansas. A legvégén a vendégeknél egy kiállításra is sor került, de ez a meccset már egyáltalán nem befolyásolta.

Colorado Rapids – Sporting Kansas City • 1-0 (1-0)
Helyszín: Dick’s Sporting Goods Park – 17.648 néző
Gólszerzők: Ford (11.), ill.
Kiállítás: – , ill. Espinoza (90+3.)

Nagy Dávid