Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ramos: “Totti bármelyik klubban játszhatott volna!”

Az AS Roma együttesétől búcsúzó Francesco Totti kapcsán Sergio Ramos is megemlékezett.

(Kép: as.com)

Mint az köztudott, Francesco Tottit győzelemmel, és mély érzelmek közepette búcsúztatta az AS Roma a szezon utolsó, Genoa elleni bajnokiján.
A 40 esztendős, karrierje során egészen idáig az AS Roma együttesében futballozó Totti búcsúja szeretett klubjától Sergio Ramost is megérintette. A Real Madrid csapatkapitánya nem győzte méltatni a 2006-ban az olasz válogatottal világbajnokságot is nyert legendás római kapitányt!

“Totti egy született bérgyilkos, aki a világ legjobb csapatainak bármelyikébe befért volna, hiszen a legjobb játékosok mindig is képesek alkalmazkodni! Ha egyszer készítenek egy listát a világ legjobb játékosairól, Totti neve bizonyosan rajta lesz ezen a listán! Őszintén remélem, hogy mindig úgy fognak rá emlékezni, mint az egyik legnagyszerűbb futballistára!” Nyilatkozta Ramos egy, a saját Twitter csatornájára is feltöltött megemlékező videóban, hozzátéve még azt is, hogy ő maga úgy gondolja, hogy a római ikon számára még közel sem biztos, hogy eljött a visszavonulás ideje.