Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Kik fértek be idén az álomcsapatba?

Véget ért a 2016/2017-es szezon Spanyolországban, így az ilyenkor szokásos módon előkerülnek innen-onnan a különböző rangsorok, álomtizenegyek. Mutatunk pár példát.

Most, hogy véget ért a bajnoki pontvadászat, mindenki hátradőlhet és egy nagyot szusszanva magában értékelheti a látottakat. Abban a legtöbben talán egyetértenek, hogy a Real Madrid Zidene irányításával megérdemelten szerezte meg a trófeát, ám posztokra lebontva már korántsem biztos, hogy a fehérebbik madridi csapat labdarúgói szerepeltek a legjobban. A teljesség igénye nélkül, most négy álomcsapattal foglalkozunk, és megpróbáljuk körbejárni, hogy melyik pozícióban, kik jöhettek volna szóba még. Kiindulásképp a Sky Sports szakértőinek (Guillem Balague, Gaizka Mendieta, David Garrido) véleményét vettük, ezeket pedig a whoscored.com statisztikákkal foglalkozó oldal eredményeivel vetettük össze.

A kapu

Kép: Alchetron

Kép: Alchetron

A legjobb portás kilétét nem volt egyszerű kideríteni. Szoros volt a verseny, ezt jól mutatja az is, hogy a négy álomcsapatban három különböző név szerepel – csak a Villarrealban védő Asenjo került be két helyen is. Asenjo azért is lehet jó választás, mert a sárga tengeralattjáró Fran Escriba irányításával a liga egyik, ha nem a legjobb védelmét mutatta fel.

Ennek alapját adta a kapus, aki ráadásul egy nagyon súlyos, hosszú sérülés után tért vissza és teljesített kimagaslóan. Balague-nál az atleticós Oblak lett a legjobb, aki hasonlóan jó mutatókkal bír és sokszor mentette meg csapatát egy-egy kínos eredménytől. A Whoscored-nál viszont kisebb meglepetésre az Alaves hálóőre, Pacheco került be az év csapatába. A Real-kötődésű játékos ráadásul még kupadöntőn is védhetett a Barcelona ellen, ami jól jelzi, milyen évet futott a kis csapat.

Védelem

1490554733_843945_1490559847_noticia_normal

Ha valahol, akkor ezen a területen nagy az egyetértés a szakértők között. A Sky Sports-nál mind a hárman Carvajalt és Marcelót rakták a védelem két szélére, hozzátéve, hogy jelenleg ők a legjobbak a posztjukon (talán csak Dani Alves és Alex Sandro képesek felnőni hozzájuk). A bajnok csapat két kiválósága mellett abban is teljes volt az egyetértés, hogy a barcelonai Pique legyen az egyik belső védő, míg mellette Umtiti került még oda – egyedül Mendieta jelölte Godint, aki szerinte még mindig komoly szintet képvisel.Azt zárójelben jegyezzük meg, hogy ez az év talán nem a középhátvédek éve volt, amit jól mutat a barcás dominancia: ha idén lehetett is valamiért dicsérni a katalánokat, az nem a védekezésük volt.

Balague ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy csapatként tényleg nem védekezett jól az FC Barcelona, de egyéni teljesítményeket nézve még így is voltak ott jó teljesítmények. Igaz ez még akkor is, ha Pique és Godin se idén alkotott maradandót, tőlük korábban láttunk már többet is. Garrido pedig Umtiti kapcsán emelte ki, hogy a jó játéka mellett ő volt az egyetlen nyári igazolás a klubnál, aki bevált. A sorból teljesen kilóg a Whoscored eredménye: Carvajal náluk sem maradhatott ki, mellette viszont Godin és Filipe Luis kerültek be az Atletiből, illetve Alvarez az Athletic Bilbaóból.

Középpálya

Kép: AS

Kép: AS

Itt kezd bonyolódni a dolog. Az eltérő vélemények mellett ugyanis itt már a hadrendek is keverednek, így nem lesz egyszerű az átmenet a középpályától a támadósorig. Garrido és Mendieta is Triguerost, a Villarreal szűrőjét választotta ki. A szóban forgó úriember már nem először kerül a legjobbak közé az ezekhez hasonló szavazásokon, minden bizonnyal ő az egyik, ha nem a legalulértékeltebb futballistája a spanyol mezőnynek. Idén is szenzációs évet futott. Mendieta Iniestát is beválogatta, aki elmondása szerint még mindig képes a jelenlétével, játékával egy újabb szintre emelni csapata játékát.

Garrido Llorentét látta a legjobbak között: az Alavesben játszó spanyol középpályás szerinte a következő szezont már a Real Madridban fogja tölteni és komoly kihívás elé állíthatja majd Casemirót. Nem maradhatott ki a bajnok csapat egyik legjobbja sem: Toni Kroos szokás szerint lehengerlő volt, nem lehetett benne csalódni (a Whoscored és Mendieta is rá tette a voksot). Végül pedig jöjjön egy újabb Real-kötődésű, de a királyi klubot korábban már elhagyó játékos: Asier Illarramendi. Balague őt és a sevillai N’Zonzit választotta, nem is ok nélkül. Mind a két csapat nagyszerű évet futott, ők pedig hatalmas szerepet játszottak ebben. Illarra megmutatta azt, amit a fővárosban annak idején nem tudott, a francia szűrő pedig főleg a bajnokság első felében a liga egyik legjobbja volt.

Csatársor

Kép: ESPN FC

Kép: ESPN FC

És itt érkezünk el az igazán érdekes részekhez. Az elsőséget ugyebár a Real Madrid szerezte meg, Cristiano Ronaldo pedig a végjátékban egészen döbbenetes formába került, ráadásul a nyári Eb-címe után még egy újabb Aranylabdát is kapott – mégsem került be, csak egy helyen az év legjobbjai közé. Ráadásul a BBC másik két tagja sem járt jobban: Benzemát kritizálták is rendesen idén, Bale pedig sokat volt sérült. Nem fura ez így? Hogy a Real pont úgy lett hosszú idő után ismét bajnok, hogy a nagy csatárhármasa pont ebben az évben nem nyújtott kimagasló teljesítményt? Érdekes dolgok ezek… A madridiak becsületét viszont egy ember így is meg tudta menteni: Isco Garridónál és Balague-nál is bekerült.

CR-hez hasonlóan a spanyol szintén a hajrára időzítette a formáját, de egyértelműen ő volt az egyik kulcsa a csapat jó szereplésének és a portugál csatár feltámadásának is. Madrid másik felében is akadt egy név, aki odafért: Antoine Griezmann nem volt olyan kimagasló mint tavaly, de attól még Balague-nál és a Whoscored-nál is befért. Ami viszont ennél sokkal érdekesebb, az a Barcelona dominanciája. Egyedül Garrido volt az egyetlen, ahol “csak” egy barcelonai került be, a több helyen minimum kettő, de inkább több. Mendieta és a Whoscored például a teljese MSN-t fölhelyezte a mágnestáblára – Balague-nál Suarez kimaradt. Messi a közös pont mind a négy csapatban, ezt pedig senki más nem tudja elmondani magáról. És habár olyanra nem vállalkoznánk, hogy megválasszuk a szezon legjobb játékosát, de ha megtennénk, ez egy nagyon ütős érv lenne a kis argentin mellett.

Íme a hadrendek:

Guillem Balague

Kép: Sky Sports

Kép: Sky Sports

Gaizka Mendieta

Kép: Sky Sports

Kép: Sky Sports

David Garrido

Kép: Sky Sports

Kép: Sky Sports

Whoscored

Baranyai Balázs