Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Erősödött az újpesti védelem

Gyenge évet futottak az újpesti focisták. Ugyan odaértek a hetedik helyre, de egy ekkora klubtól ez óriási csalódás. Jövőre lesz húsz éve, hogy a lila-fehérek bajnoki címet ünnepeltek, s ezt szeretnék méltóképpen megünnepelni. Novothny Soma és Zsótér Donát már tavaly nyáron aláírt Újpestre, most őket követi Mijusko Bojovic.

bojovic ujpestfcMijusko Bojovic már új csapatának az Újpestnek a mezével (ujpestfc.hu)

A montenegrói középhátvéd egy éve érkezett Magyarországra, a kieső Gyirmót biztos pontja volt a védelem tengelyében. 22 bajnokin 3 gólig jutott, pedig az ő fő feladata a védekezés volt. Bojovic korábban dolgozott már együtt Nebojsa Vignjeviccsel, így az edző jól ismeri őt, ráadásul a szerb tréner szerette is volna csapatában tudni.

„Nagyon boldog vagyok és nagy megtiszteltetés ez nekem, hogy egy ekkora, nagy múltú klub labdarúgója lehetek. Igazi kihívás lesz egy ekkora együttesnél játszani, de szeretnék majd mindent megtenni és a pályán bizonyítani, hogy segítsem a csapatot a céljai elérésében.” – nyilatkozta a csapat hivatalos weboldalának az ujpestfc.hu-nak.

Miután Újpesten a most befejeződött idényben figyeltek a légiós korlátozásra, így elképzelhető, hogy több külföldi játékostól elköszönnek. A meccsek jó részén ugyanis három nem magyar játékos lehet a pályán, s Bojovic nem rendelkezik magyar felmenőkkel.

Endrődi Dávid