Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “Mindezt a fantasztikus játékosaimnak köszönhetem”

A Real Madrid legyőzte a Juventust a Bajnokok Ligája döntőjében tegnap este, amellyel első csapat lettek a BL-történetében, akik meg tudták védeni a címüket. Zindine Zidane másfél év alatt két BL-trófeát szállított a csapatnak, mégsem gondolja úgy, hogy ő volt a siker kulcsa. 

skysports-zidane-real-madrid-champions-league_3970074

Forrás: Sky Sports

Zinedine Zidane az első edző a Bajnokok Ligájában, aki elérte csapatával a címvédést. A lefújás után még az ünneplésé volt a főszerep, ám az azt követő sajtótájékoztatón Zidane mesélhetett a meccsről és az érzéseiről a győzelemmel kapcsolatban.

“Elképesztő szezon volt, amiről csak álmodni mertem ezelőtt. Megnyertük a La Ligát és a Bajnokok Ligáját is, pedig nagyon nehéz bejutni a döntőkbe. Nagyon jó csapatok ellen játszottunk az idáig vezető úton, itt pedig teljesen domináltunk a második félidőben, fizikailag és elszántságban is jobbak voltunk.”

Zidane a siker kulcsát a játékosaiban látja, akik elmondása szerint rengeteget dolgoztak az idényben, és hogy remek a hangulat az öltözőben.

“Mindenki fontosnak érzi magát a csapatban, és nagyon jól kijönnek egymással, fantasztikus a kapcsolatuk. Így könnyű címeket nyerni, ám a belefektetett munkát sem kell elfelejteni.”

A francia tréner a meccsről is beszélt, hogy miként látta az első majd a második játékrészt.

“Az első félidő kiegyensúlyozottabb volt. A Juventus határozottan jött ki a pályára, és nagyon erősek voltak. Nem tudtok sokat birtokolni a labdát, de a második félidőre ez megváltozott. A szünetben azt mondtam a játékosaimnak, hogy csinálják ugyanazt, amit eddig, de próbáljuk többet megtartani a labdát. Tudunk mi focizni, ezt meg is mutattuk a második játékrészben. Fantasztikus volt. Négyet lőni egy Juventusnak, egyáltalán nem egyszerű feladat.” 

Zidane-t az újságírók arról kérdezték, hogy a legjobb edzőnek tartja-e magát a világon, ám ezt a feltételezést francia tréner szerényen elutasította.

“Hogy én lennék a világ legjobb edzője? Ugyan már… Azt sem mondom, hogy nagyon jó edző lennék, mert ezelőtt kifejezetten rossz voltam. Mindent a fantasztikus játékosaimnak köszönhetek.”