Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

“A pénz már nem elég, nem vonzó a PSG” – Verratti ügynöke

Az átigazolási szezon kezdetén egy-egy csapat kapcsán hangzatos dolgokat lehet hallani. Minthogy például: új projektbe kezdtek, avagy az előrelépés érdekében átalakítják a klub arculatát.Ezek mind olyan dolgok, amik talán vonzóvá tehetik a csapatot a játékosok számára. Azonban ennek lehet pont az ellenkezőjéről is olvasni. Például olyan dolgokról, amit Marco Verratti ügynöke nemrégiben említett. Ezzel pedig aligha nyeri el a PSG vezetőéinek felhőtlen szeretetét. 

Bxla-0PCUAAnc0_

Donato Di Campli alapvetően nem tartozik a csendes,megbújó játékosügynökök közé. Sőt ami azt illeti, néha igencsak markáns dolgokat tud mondani. Ő volt a, aki tavaly nyáron rengetegszer eladta már Verrattit több nagy csapatnak is a médián keresztül. Majd a nyár közepén azért már rászóltak a PSG igazgatói, hogy elég lesz ebből és szépen meg is hátrált. Idén minden bizonnyal újra téma lesz az olasz irányító eligazolása Párizsból, hiszen a Juventus, az Inter és a Barcelona is kifejezte már érdeklődését a válogatott játékos iránt.

Viszont egyelőre a francia klub menedzsmentje és maga Verratti is tagadja  azokat a pletykákat,miszerint  eligazolna. Erre jött Di Campli, aki egy-egy mondattal el is intézte azt, hogy a következő hetekben értékes legyen Verratti és az ő neve a sajtónak:

“Verratti? A PSG meg fogja tartani, bármibe is kerüljön ez.” – kezdte, megerősítve a klubot.

“Azonban most már világos: pusztán a pénz már nem elég. Vonzerőre is szükség van és a PSG nem vonzó. Az elmúlt öt évben a francia klub nem tett semmit ennek érdekében, hogy változzon. A Juventus sokkal vonzóbb, mert a bajnokok a győztes csapatokat találják csábítónak.”

Ezzel a nyilatkozattal talán még ellenségeket is szerzett Franciaországban. Mindenesetre az tény, hogy a PSG európai viszonylatban nem alkotott eddig maradandót. Idén pedig a bajnokságot sem nyerték meg. Pedig euró milliók szállnak el minden átigazolási szezonban. Talán majd a következő szezonban.

Szerző: Borbély Szabolcs