Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: A franciák emberhátrányban is legyőzték Angliát! – VIDEÓVAL

A világfutball egyik nagy presztízsű rangadójának számít, ha a két egyszeres világbajnok, Franciaország és Anglia összecsap egymással. Ma este is ez történt, a párizsi Stade de France-ban egymásnak feszültek a kékek és a fehérek. Az igazi csemegének beillő barátságos mérkőzést szép gesztusok előzték meg..

REB120-613_2017_190442_hdA gyászszünet… (fotó: 570 News)

Kezdődött azzal, hogy a francia szurkolók elénekelték a brit himnuszt, ezzel honorálva, hogy a 2015-ös párizsi terrortámadás után ugyanezt megtették az angolok is. Ezt követően gyászszünet következett, a stadionban lévő több ezer ember a manchesteri és a londoni terrorcselekmények áldozataira emlékezett (a franciák az angol zászlót is megformázták a lelátón)..

Majd megkezdődött az összecsapás! Kezdetben egyértelműen a francia válogatott dominált, igen keveset birtokolta a labdát Anglia az első pár percben. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány némileg szokatlan felállásban játszatta övéit, három belső védővel operáltak ugyanis a vendégek. Azonban ha bárki is azt hitte, hogy a labdabirtoklás önmagában kifizetődik, az tévedett: a 9. percben egészen pazar kontrával lépett meg Anglia, Sterling sarokkal játszotta meg a tizenhatoson belülre érkező Bertrandot, aki középre tette a labdát, ott pedig a csapatkapitány Kane érkezett gólt érően. 0-1! Ha jó alaphangot akartunk a mérkőzésnek, akkor megkaptuk.
Ezek után nem sok kellett, hogy ritmust váltson a francia válogatott. Alig öt perccel az angol találat után eljutottak egy lesgólig a gallok, Giroud talált be, de a játékvezető helyes ítéletet hozott, és kifelé ítélt szabadrúgást. Nem sokkal később villámgyors kontrát vezettek a kékek, Mbappé játszotta meg Dembélét, ám a szélső éles helyzetben mellé lőtt! Egyre inkább nőtt a nyomás az angolokon, és nem is bírták ki: a 22. percben Lemar szabadrúgása után Giroud fejesét még elképesztő bravúrral védte Heaton, de a kipattanót bepofozta Umtiti, aki első gólját jegyezte a nemzeti csapatban! 1-1.

Igen nehezen tudott kijönni a szorításból a fehér mezes együttes, ráadásul néha hajmeresztő dolgokat művelt a védelem is, egy alkalommal például Stones nemes egyszerűséggel Dembéléhez passzolt. A 31. percben Mbappé ültette hintába Trippiert, majd tüzelt, a rövid oldalon hárított Heaton! Nem sokat késett a válasz, két perccel később Bertrand lőtt távolról, Llorisnak kellett közbeavatkozni. Az ezt követő szögletből óriási helyzetbe került Dier, Cahill lefejelt labdáját hét méterről gurította mellé!
Hatalmas volt az iram, helyenként igencsak tetszetős villanásokat produkáltak a játékosok. A slusszpoén azonban a 43. percre maradt: Dembélé becselezte magát, az ő lövését még kifogta Heaton, de ismét a kipattanó lett a “háromoroszlánosok” veszte, Sidibé szintén meglőtte ugyanis első válogatottbeli gólját! 2-1. Pazar első félidő zárult le lényegében ezzel a találattal.

A második játékrész nem is indulhatott volna érdekesebben: az első percben Raphaël Varane utolsó emberként elsodorta Dele Allit a tizenhatoson belül. Az eredmény tizenegyes és kiállítás, mindezt pedig videóbíró bevetése után ítélte Massa bíró! Kane állt oda, és eredményes volt másodszor is. 2-2!

131856078_AFP_England27s-forward-Harry-Kane-shoots-to-s-large_trans_NvBQzQNjv4BqnZlAO2SbRIMsCE2ccfSvVLkUGsps_6siohDOh7vTbioKane büntetője videóbíró után jöhetett (fotó: Telegraph)

A bekapott gól és a kiállítás érthetően megfogta a franciákat, ezt követően nyomás alatt játszott a Les Bleus. Ahogy azonban telt az idő, egyre inkább kijött a szorításból Franciaország, a 65. percben például Mbappét sikerült kiugratnia Pogbának, de a csereként beállt Butland kapus lehúzta az ifjú csatár lábáról a labdát! Nem sokkal később nagyon közel járt a gólhoz a francia csapat: Kanté megelőzte Oxlade-Chamberlaint, a labda Mbappéhoz került, aki egy remek csel után majdnem kettétörte a felső lécet! Furcsa módon egyáltalán nem érződött, hogy a hazaiak emberhátrányban futballoznak.

A 78. percben pedig pláne nem. A saját térfelén vesztett labdát Anglia, Dembéléhez jutott el a labda, aki kilőtte a jobb alsót! 3-2. Újabb játékos, aki első válogatottbeli gólját szerezte! A szigetországiak sokkal kevésbé tudtak nyomást helyezni ellenfelükre a mérkőzés hajrájában, és ez nem éppen piros pont Southgate csapata számára. A ráadásban magabiztosan védekeztek a franciák (sőt Mbappén még kifogott Butland a hosszabbításban), maradt a 3-2, így Didier Deschamps válogatottja győzelemmel reagált a svédek elleni selejtezős vereségre.

Felkészülési mérkőzés:

Franciaország – Anglia 3-2 (2-1)
Helyszín: Párizs, Stade de France; Vezette: D. Massa (olasz)
Gólszerző: Umtiti (22.), Sidibé (43.), Dembélé (78.) ill. Kane (9., 48. – büntető)
Sárga lapok: ill. Stones (62.), Alli (73.)
Kiállítva: Varane (47.) ill.

Franciaország: Lloris – Sidibé (Jallet 89.), Varane, Umtiti, Mendy – Dembélé, Kanté, Pogba, Lemar – Mbappé, Giroud (Koscielny 52.). Szövetségi kapitány: D. Deschamps

Anglia: Heaton (Butland 46.) – Jones (Cresswell 82.), Stones, Cahill – Trippier (Lallana 76.), Dier, Oxlade-Chamberlain, Bertrand (Walker 46.) – Alli, Sterling, Kane. Szövetségi kapitány: G. Southgate

Videón a gólok: