Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hajdú B. István a footgolfról és annak közvetítéséről

Ahogyan arról már hírt adtunk, hét közben kedden rendezték meg az I- Média Footgolf Kupát, melyre meghívást kapott a sportkommentátori- és újságírói szakma krémje. A mezőnyben feltűnt Hajdú B. István is, aki a pálya teljesítése után tartott élménybeszámolót tapasztalatairól, illetve azt is elárulta, hogy szerinte miként lehetne közvetíteni, színessé tenni a footgolfot egy televíziós adás keretei között. 

Hajdú B. István  első ízben próbálta ki a footgolfot – „Már a verseny előtt mondtam, hogy lehet, hogy ez az én sportágam lesz, mert focizni nagyon szeretek, de futni már nem tudok. Voltak nagyon-nagyon jó részek, és voltak gyengébb szakaszok. A jobbak egy ilyen 18 lyukú pályát bőven 100 rúgás alatt teljesítenek. Én 89-el értem célba. Az újabb szakaszok megadják mindig a következő esélyt, lehetőséget, egy-egy új játékszituációt.”

19055819_863705760446153_5952234564314247143_o

Arra a kérdésre, hogy szakmai szemmel el tudja-e képzelni egy ilyen verseny közvetítését a következőt válaszolta – „Tulajdonképpen a footgolf hasonló, mint a snooker, vagy a síugrás. Nem gondolnám, hogy lehetetlen lenne közvetíteni. Szépen grafikusan nagyszerűen meglehetne rajzolni a labda ideális ívét, felmérni a szélirányt és annak erősségét. Egy megfelelően bekamerázott pályán, megfelelő mértékű háttéradattal és átláthatósággal akár pörgős is lehetne a dolog, de szerintem ez az a sportág, melyet sokkal élvezetesebb játszani, mint nézni.”