Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El: Megkapta ellenfelét a Vasas, a Fradi és a Videoton

A BL-ben érdekelt Budapest Honvéd után a második számú kupasorozatban érdekelt magyar csapatok is ellenfelet kaptak a nemzetközi porondon azt követően, hogy 13 órakor Nyonban az az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei kisorsolták az Európa-liga első selejtezőkörének párosításait.

Névtelen-1

A Vasas csakúgy mint a Budapest honvéd a BL-ben egy izraeli túrára készülhet, mely korántsem ígérkezik könnyűnek. Mondhatni, hogy jó sorsolást kapott a Ferencváros és a Videoton, mindkét klub kiemeltként találkozik majd lett és máltai ellenfelével. Hamarosan az is kiderül, hogy továbbjutás esetén mely párharcok győzteseivel találkozhatnak a magyar klubok, az UEFA illetékesei ugyanis egy rövid szünet után a 2. selejtezőkör párosítását is megejtik.

A magyar klubok ellenfelei

Beitar Jeruzsálem (izraeli)–Vasas (magyar)
Ferencváros (magyar)–
Jelgava (lett)
Videoton (magyar)–Balzan (máltai)

Az első mérkőzéseket június 29-én, a visszavágókat július 6-án rendezik meg.