Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Nemzetközi kupák: Nehéz lesz, de megoldható – reakciók a sorsolás után

Két izraeli, egy lett, és egy máltai túra vár együtteseinkre a nemzetközi porondon. Első körben legalábbis, hiszen a négy magyar klub közül nem mindegyiknek szerencsés a sorsolása.

Bajnokok Ligája: Fele-fele arányban

A kispestiek rögvest belehúztak az izraeli bajnokkal, bár a sorsolás előtti szűkítéskor is akadt olyan együttes, amely ellen nem biztos, hogy biztosra mehetett volna a Honvéd. „Nehéz lesz. Nehéz a sorsolás, az izraeli csapat nagyon erős. Tavaly játszott az olasz Interrel, és kettő nullára nyert Milánóban. Izraelben jó a futball minősége, futballországról beszélünk. A büdzséjük magasabb, mint a miénk, de ennek ellenére, még így is ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra. Az NB I-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden.” – fogalmazott Erik van der Meer, a piros-feketék közelmúltban kinevezett trénere.

A párharcot július 11-én, vagy 12-én Izraelben kezdik, majd egy hét múlva visszavágó a Bozsik stadionban.

Európa Liga: Egy könnyed, és két nehéz túra előtt

Videoton-vs-Újpest

Tulajdonképpen az egyik legkönnyebb ellenfelet kapta a Videoton, hiszen a máltai együttesek nem sok sót esznek meg Európában – a válogatott más tészta – így aztán a Balzan ellen biztosra mehetne a Vidi, ám azért Marko Nikolic óvatos duhaj. „Egy-két napon belül minden fontos információ rendelkezésünkre áll majd a Balzanról, komolyan kell vennünk az első ellenfelünk feltérképezését is – kezdte értékelését a szerb tréner. – Meccseltem már máltai csapat ellen egy korábbi selejtezősorozatban, akkor sikerrel járt a csapatom, de el kell mondani, hogy a máltai labdarúgás is évről évre fejlődik. Tisztelnünk kell az ellenfelet, koncentráltan kell játszanunk mindkét mérkőzésen az első perctől az utolsóig, akkor meglesz a továbbjutás.” Az sem mellékes, hogy az alig négyezer fős település labdarúgóit szerb edző készíti fel, így garantálható lesz, hogy az utolsó percig küzdenek majd az eredményességért. „Egy honfitársam, Marko Micsovics ül az ellenfél kispadján, őt jó edzőnek tartom. Van két montenegrói és egy szerb labdarúgó is a keretben, ők is jó játékosok, de nem szabad lebecsülni a máltai kerettagokat sem. Komolyan, legjobb tudásunk szerint készülünk a párharcra, a saját játékunkra kell figyelnünk, és akkor ott leszünk a második körben. Az első tétmérkőzések egyébként mindig nehezek a szezon elején, nálunk ráadásul most az a helyzet, hogy nem is a bajnokságban kezdünk, így nagyon gyorsan formába kell kerülnünk – ezért dolgozunk keményen a következő napokban is.”

629fradibudafok

A lehető legnehezebb ellenfelet kapta a Ferencváros, legalábbis az UEFA-együtthatók alapján. Olyat, amelyről a nyáron a zöld-fehérekhez igazoló Priskin Tamásnak például tudna mesélni. „Kellemetlen emlék, hiszen kiejtett minket. Fizikálisan erős csapatról van szó, nagyon magas védőik vannak. Ugyanakkor a rövid passzos, kombinatív játék eredményre vezethet ellenük, de biztosan nem lesz könnyű párharc.” – mondta a válogatott támadó, aki egy éve a Slovannal megégett a Jelgava ellenében. Leandro szerint a felkészülés dönti el, milyen esélyekkel szállnak harcba, tény, a lettek jelenleg már tizenkét fordulót lejátszottak a bajnokságban, így játékban vannak. „Tíz napunk van felkészülni, még jobban összecsiszolódni. A koefficiensek alapján a legerősebb ellenfelet kaptuk a Jelgava személyében, ezért nagyon komolyan kell venni őket. Ugyanakkor nem bánom, hogy így alakult. Nehéz út vár ránk, nem azzal kell foglalkozni, hogy kit kapunk, hanem saját magunkkal.”

Ami azt illeti, jobb is, hogy nem a koszovói Prishtinát. Lovrencsics Gergő vélekedett így, szerinte ugyanis ma már nem szabad leírni egyetlen ellenfelet sem. „A szűkítés után ők voltak azok, akikkel legkevésbé játszottam volna szívesen – utalt a koszovóiakra a szélső. – Az elmúlt évekből kiindulva óvatosan és alázatosan kell hozzáállnunk minden egyes nemzetközi párharchoz. Túlságosan jól nem ismerem még a lett ellenfelet, de biztos vagyok benne, hogy a következő napokban a stáb segítségével kielemezzük majd a játékukat. A lengyelországi nemzetközi tapasztalataimból kiindulva is mondom, hogy az Európa Ligában nincs könnyű ellenfél, hiszen a nemzetközi kvalifikációhoz is sokat le kell tenni az asztalra. Nem szabad a tavalyi kudarc miatt rástresszelnünk a lettek elleni párharcra, hanem higgadt, nagyon jó felkészülésre van szükségünk.” Hasonlóképpen vélekedik Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója, aki szintén örül, hogy nem kell délre utazniuk, és a maximális koncentrációra lesz szükség. „Egyik ellenfelünket sem becsülhetjük le, természetesen a Jelgavát sem, amelynek teljesítménye elismerésre méltó, hiszen az előző szezonban elbúcsúztatta a Slovan Bratislavát. Egészen biztos, hogy a Jelgava ellen is nagy koncentrációra, a maximumra lesz szükség. Ellenfelünk szerényebb lehetőségek között készül, mint mi, de erre volt példa az elmúlt években is, mégsem tudtunk továbbjutni. Annak kifejezetten örülünk, hogy nem kell Európa déli részre utaznunk. A stadion negyvenöt kilométerre van Rigától, kulturált körülmények várnak ránk. A következő fordulóban az ír és a dán csapat párharcából várhatóan a Midtjylland jut tovább, nagyon jó lenne velük játszani, mindent megteszünk azért, hogy ez sikerüljön!”

20170426vasasmezokovesdszg2082_98

A korábban magyar labdarúgókat is foglalkoztató Beitar Jerusalem találkozik a Vasassal. Jövő héten már megkezdi szereplését az angyalföldi együttes is. Michael Oenning viszont még nem tud arról beszélni, hogy jó vagy rossz a sorsolás. „Érdekes és izgalmas ellenfelet kaptunk a sorsoláson. Mivel minden csapat nagy elánnal veti bele magát a küzdelmekbe, a legtöbb esetben nehéz megmondani, hogy jó vagy rossz az adott sorsolás. Itt is ez a helyzet. Az biztos, hogy két jó mérkőzésen dől majd el a továbbjutás. Előnynek látom az idegenbeli kezdést, így a hazai visszavágón már úgy tudunk pályára lépni, hogy saját közönségünk előtt küzdhetünk a továbbjutásért, valamint addigra jobban megismerjük az ellenfél játékának finomságait. Azonban mindenekelőtt annak örülünk, hogy elkezdődik a selejtező, egyelőre minden nyitott.”

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör
július 11. vagy 12., Hapoel Beer-Sheva – Budapest Honvéd
július 18. vagy 19., Budapest Honvéd – Hapoel Beer-Sheva

Európa-liga, 1. selejtezőkör
június 29., Beitar Jerusalem – Vasas
június 29., Ferencváros – Jelgava
június 29., Videoton – Balzan

július 6., Vasas – Beitar Jerusalem
július 6., Balzan – Videoton
július 6., Jelgava – Ferencváros

Gavalovits Sándor