Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőtáborban az Újpest

Elutazott Ausztriába, azon belül Aigen im Mühlkreis városba utazik edzőtáborozni az Újpest labdarúgó – csapata. Az utazó névsorból már lehet következtetni pár távozóra, hiszen hivatalosan eddig nem nyilatkoztak az újpesti vezetők, a klubjukat elhagyó focistákról.

1_4_1_1_1_1A Németországból igazolt Nagy Dániel is elutazott Windecker Józsefékkel (jobbra) ujpestfc.hu

Az utánpótlásból Ritzl Bence kapus és Németh Kristóf utazott, de velük tartott a Kaposvár NB III-as csapatának balhátvédje Hadaró Valentin is, aki egykor az NB I-ben három alkalommal viselte a somogyi zöld-fehér mezt. Ha már balhátvéd, Mohl Dávid lejáró szerződését két évvel meghosszabbította a klub, így a sokszor bírált (s ezért a szurkolók által kereten kívül óhajtott) baloldali játékos marad a lila – fehéreknél. A jelek szerint viszont távozik Kovács Zoltán (kapus), Kecskés Ákos (ő kölcsönben volt az Atalantától), Nagy Gábor, Kylian Hazard, Mihailo Perovics, Lázok János. Az előző évben a nagyok keretéhez tartozó Bauer Péter, Gere Zoltán és Tóth Patrik sem kelt útra. Míg Balajcza Szabolcs, Jonathan Heris, Balogh Balázs és Nemanja Andrics már korábban elhagyta a lilákat.

Az utazó keret: Pajovic Filip, Banai Dávid, Ritzl Bence (U19), Szűcs Kristóf, Hadaró Valentin (tesztjátékos), Kálnoki-Kis Dávid, Litauszki Róbert, Mohl Dávid, Bojovic Mijusko, Balázs Benjámin, Pávkovics Bence, Windecker József, Cseke Benjámin, Bojan Sankovic, Diarra Souleymane, Nagy Dániel, Németh Gergő, Simon Krisztián, Tischler Patrik, Zsótér Donát, Novothny Soma, Nwobodo Obinna, Németh Kristóf (U19)

Endrődi Dávid