Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Giuseppe Marotta: “Dani Alves távozik!”

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Juventus sportigazgatója, Giuseppe Marotta a Calciomercato.com-nak adott interjújában megerősítette, hogy Dani Alves elhagyja a csapatot. 

maxresdefault

A Juventus közös megegyezéssel felbontotta Dani Alves 2018-ig érvényes szerződését, melynek értelmében tehát a brazil hátvéd ingyen távozhat. 

“A motivációt alapvető fontosságú egy játékos életében. Dani Alves közölte velünk, hogy szeretne új élményekkel gazdagodni, ezért pedig közös megegyezéssel felbontottuk a szerződését!” – mondta el Marotta a Calciomercato.com-nak adott nyilatkozatában. 

A Chelsea egy 50 millió eurós ajánlatot tett a Juventus bal szélső hátvédjéért, azaz Alex Sandroért. Marottát természetesen ezen üggyel kapcsolatban is megszólaltatták. 

“Érkezett érte egy jelentős ajánlat” – erősítette meg a Juventus sportigazgatója. “Nem áll szándékunkban senkitől sem megválni, viszont, amennyiben egy játékosunk úgy dönt, hogy távozni szeretne tőlünk, akkor nem állunk az útjába. Jelen pillanatban azonban senki sem jelezte ezt felénk, és remélem, hogy senki sem fog elhagyni minket” – zárta gondolatait Guiseppe Marotta. 

Dani Alves a hírek szerint egyébként a Manchester Cityhez fog igazolni. A Pep Guardiola által irányított együttessel állítólag két esztendőre szóló szerződést fog aláírni.