Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Tottenham: Célkeresztben a Schalke csillaga! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint a Mauricio Pochettino által irányított Tottenham Hotspur szeretné leigazolni a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Schalke tehetséges támadó középpályását, Max Meyer-t. 

max-meyer-schalke-bundesliga_3749332

A The Sun úgy értesült, a Tottenham Hotspur 17,5 millió fontot sem sajnálna az ifjú Max Meyer játékjogáért cserébe, aki ugyebár jelenleg az U21-es Európa-bajnokságon vesz részt. A 21 esztendős támadó középpályás szerződése a jövő nyáron lejár, s állítólag nem is kívánja meghosszabbítani a kontraktusát, tehát a gelsenkircheni alakulatnak most kell eladnia, ha pénzért cserében szeretne megválni egyik legjobbjától. 

Max Meyer már rendkívül fiatalon, mindössze 17 évesen bemutatkozhatott a Schalke legjobbjai között a 2012/2013-as idény folyamán. A következő szezontól a csapat teljes értékű tagja lett, s szépen lassan alapemberré vált. Minden frontot egybe véve ezidáig 164 mérkőzésen jutott szóhoz a csapat színeiben, melyek során 21 alkalommal volt eredményes illetve 23 gólpasszt osztott ki a társai között. A német válogatottban 2014-ben debütálhatott, ahol eddig 4 találkozón kapott lehetőséget. Emellett részt vehetett a tavalyi olimpián is, a tornán 4 gólt is szerzett.