Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb alapemberét veszítheti el az AS Róma! – sajtóhír

Újabb alapemberét veszítheti el az AS Róma. Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Jürgen Klopp által irányított Liverpool hivatalosan is bejelentette Mohamed Salah szerződtetését. Nos, könnyen lehet, hogy a “farkasok” hamarosan Kostas Manolas-tól is búcsút vehetnek… 

man

A Sky Sport Italia információi szerint a Zenit Szentpétervár 30 milliós ajánlatot tett Kostas Manolas játékjogáért cserébe. A hírek szerint a Zenit képviselői már elutaztak Rómába, hogy megvitassák a részleteket a görög hátvéd jövőjével kapcsolatban. Manolas-t korábban egyébként olyan csapatokkal hozták szóba, mint a Chelsea vagy éppen a Manchester United. Tehát összességében váratlan fordulat lenne, ha a Zenitnél kötne ki, ahol egyébként Roberto Mancini lett a vezetőedző. 

Kostas Manolas 2014 nyara óta tartozik az AS Róma kötelékébe. A görög középhátvéd a kezdetektől fogva a “farkasok” meghatározó játékosa, s a védelem oszlopos tagja. Minden frontot egybe véve ezidáig 131 találkozón jutott szóhoz a római gárda színeiben. Jelenlegi állomáshelyéhez egyébként 2019-ig köti szerződés.