Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Konföd. Kupa: Csoportelső Németország, kiesett Kamerun! – videóval

A Konföderációs Kupa B-csoportjának harmadik körében a Joachim Löw által irányított német labdarúgó-válogatott a Hugo Broos vezette kameruni nemzeti csapat ellen lépett pályára. 

Teljes képernyő rögzítése 2017. 06. 25. 184350

A mérkőzés első félidejében rendkívül sokáig nem történt semmi érdemleges. Az első jelentősebb helyzetet a 21. percben jegyezhettük fel, ekkor Plattenhardt beadását követően Kimmich fejelt a kapu mellé. A 41. minutumban ismét a németek veszélyeztettek, Plattenhardt beívelése után Werner került ordító ziccerbe, viszont Ondoa védte a lövését, de mint kiderül, az ifjú támadó lesen tartózkodott az átadás pillanatában. A 44. percben Kamerun előtt adódott óriási lehetőség, ekkor a hosszú oldalon lévő Zambo elé került a játékszer, kísérletét azonban Ter Stegen hatalmas bravúrral szögletre tudta paskolni. 

A fordulást követően Németország megtörte a gólcsendet, a 48. minutumban Demirbay jó 16 méterről védhetetlenül a bal felsőbe bombázott. Az 55. percben Joachim Löw tanítványai közel jártak előnyük megnöveléséhez, azonban Ondoa először Werner, majd Kimmich kísérletét is hárítani tudta. Az 59. minutumban Aboubakar előtt adódott lehetőség, gyengére sikeredett lövése azonban elkerülte a kapu bal oldalát. A 66. percben nőtt a németek előnye, Kimmich beívelését követően Timo Werner a hálóba. A 79. minutumban szépítettek a kameruniak, egy remek beadás után Aboubakar vette be fejjel az ellenfél hálóját. A 81. percben Brandt került ziccerbe, kísérletét azonban Ondoa hárította. Néhány másodperccel később már nem tudott mit tenni az ifjú hálóőr, Henrichs passzát követően Timo Werner volt eredményes.

Németország – Kamerun 3-1 (0-0)
Helyszín:
Fisht Olympic Stadion, Szocsi
Gólszerzők: Demirbay(48.), Werner(66., 81.) ill. Aboubakar(79.)
Sárga: – ill.
Siani(62.)
Kiállítás: – ill. 
Mabouka(64.)

Videós összefoglalóért KATT!

A B-csoport végeredménye:

Teljes képernyő rögzítése 2017. 06. 25. 185702