Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepte a Honvédot a Balmazújváros

Edzőmeccsen mérte össze tudását az újonc Balmazújváros és a BL-selejtezőre készülő Budapest Honvéd. A vendégeknél szerepet kapott az eddigi két új igazolás Nemanja Andrics és Haris Attila is, mellettük a próbajátékos Ante Batarelo és a kölcsönből visszatérő Pintér Norbert nem volt az előző évben tagja az újoncnak. A hazaiaknál több ifjú focista mellett a korábbi közönség-kedvenc brazil Danilo a második félidőben lépett pályára.

honved-balmaz edzomeccs balmazfoci.hubalmazfoci.hu

A Balmaznál szintén kezdett Bokros Tibor, aki tavaly nyáron Debrecenbe szerződött, majd az átigazolási időszak utolsó napján kölcsönben visszakapta a Balmazújváros, így valószínűleg a jobbhátvéd marad is az újoncnál.

A 34.percben megszerezte a vezetést a Balmazújváros, mikor is baloldalról végeztek el szabadrúgást, amely veszélyesen szállt középre és Horváth A. csak tovább paskolni tudott. A hosszún a Honvéd-nevelés Vólenthez került a labda középre ívelte Fekete pedig az üres kapuba bólintott. A 40.percben már kettő volt az előny. Egy szabadrúgást íveltek a védők mögé, ahol Tamás érkezett remek ütemben, majd középre passzolt Vólent pedig a kapuba tessékelte a labdát. 43.percben jött a szépítés, Lanzafame jobboldali szöglete szállt középre, ahol az üresen lévő Koszta bombázott kapásból a kapuba. A 44.percben Batarelo kezezett a büntetőterületen belül, s a megítélt tizenegyest Lanzafame értékesítette. Így az állást a szünetben 2-2 volt, s a második játékrészben már nem is változott. Mindkét csapat többet cserélt, a Honvédnál több akadémista is lehetőséghez jutott.

Budapest Honvéd – Balmazújváros 2-2

Budapest Honvéd, I. félidő: Horváth András – King Ikenne, Baráth Botond, Lovric Ivan, Laczkó Zsolt – Tömösvári Bálint, Nagy Gergő, Kamber Dorde, Koszta Márk – Eppel Márton, Davide Lanzafame.

II. félidő: Horváth András – Villám Balázs, Bora György, Bobál Dávid (Deák István 89’), Varga Márkó – Csábi Mihály, Göblyös Dániel, Bíró Ákos, Banó-Szabó Bence – Kabangu Kadima, Danilo. Vezetőedző: Erik Van Der Meer

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő, I. félidő: Horváth László – Bokros Tibor, Rus Adrián, Tamás László, Virág Aladár (C) – Kovács Ádám, Ante Batarelo, Haris Attila, Nemanja Andric – Vólent Roland, Fekete Ádám.

II. félidő: Szécsi Gergő – Bokros Tibor (Vachtler Csaba 61′), Rus Adrián (Papp Ferenc 61′), Tamás László (Hadházi Dávid 61′), Virág Aladár (Németh Ádám 61′) – Zsiga Ervin, Bódis Norbert, Haris Attila (Kamarás György 61′), Vajda Sándor – Kovács Ádám (Pintér Norbert 61′), Nemanja Andric (Belényesi Miklós 61′). Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gólszerző(k): Koszta Márk 43′, Davide Lanzafame 44′ (11-esből), illetve Fekete Ádám 34′, Vólent Roland 40′

Endrődi Dávid