Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A rivaldafény árnyékában! – Elveszett honi tehetségek (3. rész)

Azok a régi szép idők… Milyen jó volt nézni Törőcsik András, Nyilasi Tibor vagy Dárdai Pál játékát… Mennyiszer emlegetjük, hogy milyen jó is volt anno, hogy volt egy-két külföldön is meghatározó játékosunk… Persze mindig jöttek az újabbnál újabb tehetségek, akik nagy és fényes karriert futhatnak majd be… Aztán többnyire mindannyian a süllyesztő áldozatai lettek. Új sorozatunkban olyan magyar futballisták kerülnek bemutatásra, akiket anno nagy rivaldafény övezett, azonban mára már itthon fociznak, esetleg egy külföldi alsóbb ligában.

Müller Zsolt; Németh Kriszitán

Győrből az NB I-en át Liverpoolig…

Németh Krisztián a Győri ETO utánpótlásában tűnt fel, majd 2005-ben 16 esztendősen az MTK-hoz szerződött. Roppant fiatalon debütált az NB I-ben, első meccsét pont nevelőegyüttese ellen játszotta, a másodikon a REAC ellen pedig megszerezte első élvonalbeli találatát. Másfél szezon alatt 37 bajnokin 14 gólt lőtt, és ezüstérmet szerzett az MTK-val. A Liverpool ekkor figyelt fel rá, 2007 nyarán pedig egy 3 éves szerződést kínáltak Németh számára, aki Simon Ádámmal együtt elfogadta azt, s légiósnak állt.

Az Anfield és az új “Puskás”

Németh és Simon egyaránt a Liverpool tartalékegyütteséhez került, rövidesen pedig nagyon jó hírek érkeztek hétről-hétre az Anfieldről. Dupla a Manchester City, majd pedig az Everton tartalékjai ellen, a Middlesbrough hálóőrét pedig ötször tornáztatta meg Németh, aki a szezon végén a tartalékbajnokság gólkirálya lett, a pool szurkolói pedig megválasztották a második csapat legjobbjának. A fiatal támadónak nagyon jó volt a sajtója, elhitették mindenkivel, hogy megvan az új “Puskás”, majd pedig rövidesen jött a szokásos hidegzuhany. Németh nagyon közel került a Premier League debütáláshoz, a 2008/09-es szezon előtt a felnőtt kerettel készült, a Villareal és a Rangers elleni felkészülési meccsen játszott, majd pedig megkapta a 29-es mezt, melyben végül soha nem debütált tétmeccsen. Vajon mi történhetett, hol siklott ki ez a roppant ígéretes karrier? Tény ami tény viszont, hogy a vörösök vezetése kölcsönadta, ám a Blackpool nem volt egy jó választás. Mindeközben az U20-as vb-n Magyarország bronzérmes lett Németh Krisztián vezérletével.

540nemeth0705

Rémálomszerű görög kaland…

Miután a Blackpool nem jött be Németh nem csak csapatot, de országot is váltott, a görög AEK Athén vette kölcsön. A 19 meccsen lőtt 3 gól és a mutatott játék olyannyira meggyőző volt, hogy az örökös görög bajnok Olympiakos 1,2 millió euróért megvásárolta a csatárt a Liverpooltól. Ekkor zárult véglegesen a szigetországi kaland, viszont az új sem hozott sok sikert. Az Olympiakos nem tudta beépíteni Némethet, aki így kölcsönbe az Olympiakos Voloshoz került. A nem éppen sikeres görög kaland 2011 második felében ért véget, ahogyan egy rövid időre a légiós élet is. Még a Volos is nagy falat volt az új “Puskásnak”? Egészen érthetetlen…! Németh Krisztián újra MTK szerelésben találta magát, 4 meccsen lőtt 5 gólt idehaza, majd egy holland kölcsönszerződés keretein belül újabb lehetőségek nyílottak előtte.

A Roda kevés volt a holland élvonalhoz

Anglia és Görögország után Hollandiában is kipróbálta magát Németh, aki előbb kölcsönben az RKC Waalwijk mezét öltötte magára, majd csakúgy mint az AEK Athén esetében, meggyőző volt, és egy másik klub, jelen esetben a Roda JC meg is vásárolta. Két szezonon át taposta a holland élvonal pályáit a magyar válogatott támadó, 45 mérkőzésen 10 alkalommal tudott eredményes lenni, viszont a második szezont sereghajtóként zárta a klub, mely így visszasüllyedt a holland másodosztályba. A lejáró szerződéssel rendelkező gólfelelős nem hosszabbított, továbbállt. Nyilván a Roda nem egy PSV, vagy egy Ajax volt, de az ember úgy érezhette egy rövid ideig, hogy Németh megtalálta a helyét, azt a csapatot, és bajnokságot, mely a képességeinek megfelelt.

“Amerikai álom” Kansasban 

Rövid ideig volt csak szabadúszó Németh Krisztián, akit a Vermes Péter által trenírozott Sporting Kansas City győzött meg. Az akkor már 25 esztendős csatár így nem csak országot, hanem ezúttal kontinenst is váltott. Megtalálta-e az USA-ban Németh az “amerikai álmot”? Erre ő tudna válaszolni. Látszólag igen, de mégse, avagy 28 meccsen 10 gólt lőtt az MLS-ben, csapata meghatározó játékosaként a szurkolók kedvencévé vált. Mindeközben Magyarország kijutott a franciaországi Eb-re, ez pedig döntés elé állította a csatárt.

062715 SportingKC1

“Ez is csak egy Dzsudzsák…”

Hangzott el a dühödt szurkolók szájából az alcímben olvasható szitok, avagy a katari Al-Gharafa lett Németh új klubja. Mindenki hatalmas visszalépésnek tartotta a klubváltást, s sokan nem értették, hogy miért jött el a Sporting KC-tól. A legtöbben a pénzben, a keresetben látták a klubváltás okát, ám ennek van egy sokkal logikusabb magyarázata. Mint ahogyan azt fent is említettük, a magyar válogatott kijutott az Eb-re, Németh pedig szeretett volna ott lenni a tornán aktív résztvevőként. Viszont azt tudni kell, hogy az MLS az európai őszi/tavaszi rendszerű ligákkal ellentétben naptári évre van kiírva, avagy minden évben márciustól október végéig tart, majd pedig szünetel. Ha Németh marad kint, akkor a kontinenstorna előtt októbertől egészen márciusig nem szerepelhetett volna tétmeccsen, melynek következtében kikerülhetett volna Bernd Storck keretéből. Ezért döntött úgy, hogy közelebb jön, és egy olyan ligát választ, ahol aktívan folyik a bajnokág. Persze feltehető a kérdés, hogy miért pont Katar!? A választ adja meg mindenki önmagának. Az Eb ugyanis lecsengett, Németh pedig még mindig Katarban rúgja a bőrt. Lehet mégis azoknak a szurkolóknak volt igazuk, akik a “Dzsudzsák” féle mentalitást, döntéshozót látták benne?

n-meth-jpg.exact679x452

A klubváltás újra aktuális téma

Németh kitölti szerződését Katarban, már csak pár nap, és újra szabadon igazolható lesz a csatár, akit szóba hoztak a Sporting Kansas City-vel, avagy meglehet a nagy visszatérés egy olyan közegbe, ahol a támadó jól érezhette magát, és sikeres volt. Egy biztos, új állomás jön a 28 esztendős labdarúgó karrierjében, akinek sokkal több volt megírva, valahol mégis félresiklott a története…

Ha mindezek után valaki még szeretne barangolni a magyar futball komor valóságában, akkor ajánljuk sorozatunk első és második részét, melyben az azóta 28 évesen visszavonuló Dudás Ádámmal foglalkoztunk, illetve az Intert és az AC Milant is megjáró Filkor Attilával.

Szerző: Őszi Ádám