Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csapatot talált a Fradit elhagyó német

Eddig a Ferencvárosnál nem nagyon jöttek be a német játékosok. Benjamin Lauth válogatott focistaként érkezett, de egy jó félév után, egy keveset játszó második félév követte. Philipp Bönig tudott meghatározó játékossá válni, de ebben az is szerepet játszott, hogy a Fradi évekig kereste a megfelelő balhátvédet, míg rá nem bukkant Cristian Ramirezre. A következő német Florian Trinks volt, de a korábbi utánpótlás-válogatott focista nem tudott gyökeret ereszteni a zöld-fehéreknél, most távozott, s már csapatot is talált.

florian-trinksMikor még minden szép volt, Trinkset bemutatta a Fradi (fradi.hu)

Trinkset azért szerződtette a Fradi, hogy tehermentesítse Hajnal Tamás és Gera Zoltán, de az egy év míg az első csapathoz tartozott nem erről szólt nála. 22 meccsen lépett pályára ezeken 4 gólt szerzett. Kezdetben elég bizonytalan volt, de 2016 nyarán már egyre jobban játszott, mígnem egyszer csak kikerült a keretből. Az ősz végére Thomas Doll a tartalékcsapathoz száműzte. Télen úgy volt, hogy csapatot vált,  az Aue-nál télen próbajátékon járt, de hiába csinálta ott végig az alapozást januárban, végül az átigazolási időszak utolsó napján közölték vele, hogy nincs rá szükség. Ekkor elvileg visszatért a Fradihoz, de az első csapattal nem edzhetett, s a másodikban sem lépett pályára. Hó végén lejár a szerződése így hazatérhet. A napokban pedig két éves szerződést kötött a Bundesliga harmadosztály nyolcadik helyezettjével a Chemnitzer FC-vel.

A Ferencvárosnál továbbra is maradnak német focisták, hiszen Oliver Hüsing, Janek Sternberg és Julian Koch is a keret tagja, igaz még eddig egyikük sem győzte meg igazán a zöld-fehér szimpatizánsokat, hogy érdemes volt őket szerződtetni.

Endrődi Dávid