Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Meglepetések a Fradi El-keretében

Közzétette az UEFA a csapatok El-kereteit, a Ferencváros az első körre egyelőre 23 játékost regisztrált (így egy főt még holnap éjfélig nevezhetnek), de meglepetést már fedezhetünk fel rajta, hiszen nem került be a tavaly óriási öngólt lövő Oliver Hüsing és a Vasas által csábított Bognár István sem.

husingOliver Hüsinget nem nevezte a Ferencváros az El-selejtezőre.

Lehet, hogy a hiányzó egy név közülük kerül ki, de az is lehet, hogy valamelyik új igazolás lesz az. Előző héten a sportújság ugyanis arról cikkezett, hogy a zöld-fehérekhez érkezhet még egy portugál támadó, egy afrikai balhátvéd, illetve a Vasas macedón védekező középpályása-középső védője Kire Ristevski. Bognár kihagyása pedig azért érdekes, mert őt meg pont az angyalföldiek látnák szívesen csapatukba, így az is elképzelhető, hogy a klubváltás egy játékoscserét is jelenthet. A listán szerepelnek az új igazolások Otigba Kenneth, Fernando Gorriarán, Bőle Lukács, Priskin Tamás és Lovrencsics Balázs is. Mellettük szintén kerettagok a Puskás Akadémia által csábított Böde Dániel és Radó András is, így szinte biztos a maradásuk. Ifjúként pedig bekerültek Varga Ádám, Csernik Kornél, Csonka András és Kundrák Norbert is. A hosszú sérülésből felépült Batik Bence is pályára léphet akár, hiszen Thomas Doll vele is számolhat. A lejáró szerződésű Vladan Cukic, pedig talán visszavonul két év után, hiszen az ő nevét nem olvashatjuk a nevezettek között.

Íme a Ferencváros El-kerete:

Holczer, Varga Á., Dibusz – Batik, Leandro, Botka, Otigba, Sternberg – Lovrencsics G., Hajnal, Csernik, Koch, Gera, Bőle, Gorriarán, Amadou, Csonka – Kundrák, Radó, Böde, Priskin, Lovrencsics B., Varga R.

Endrődi Dávid