Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Döntetlent játszott a címvédő – videóval

Mára virradó hajnalban egy rangadó keretein belül ért véget a hétvégi MLS-forduló. A pályán a 2015-ös és a tavalyi bajnok csapott össze, a vége pedig pontosztozkodás lett!

IMG_20170626_103424

Dempsey akadályozta meg a legvégén, hogy nyerjen a Timbers (forrás: twitter.com/MLS)

A Portland Timbers ezt megelőzően zsinórban három meccsen szenvedett vereséget, tehát a 2015-ös bajnok a címvédő Seattle Sounders vendéglátójaként javított volna, míg Dempseyék sem éppen csúcsformát hoztak az elmúlt hetekben.

Nemrég, június 14-én a Seattle otthonában is összecsapott a két rivális, akkor a Sounders győzött 2-1-re a US Open-kupa keretein belül. A mostani mérkőzést egyébiránt későbbi időpontra helyezték napszak tekintetében – a dátum maradt csak – a tomboló hőség miatt.

Az első félidőben szinte mindenben kiegyenlített volt a játék, ám a félidő végére eléggé felpörögtek az események és a Portland járt jobban. A 27. minutumban Jones révén előnybe került viszont a Seattle, kinek gólszerzője a kipattanót bevágva volt eredményes (0-1)! A 36. percben Asprilla egyenlített volna, de fejese a felső lécen csattant! A félidő 44. percében Evans volt szabálytalan Nagbe-val szemben a Seattle tizenhatosán belül, így tizenegyeshez jutott a Portland, míg a szabálytalankodó labdarúgót rögtön kiállította a játékvezető! A tizenegyest Adi végezte el, aki 50. MLS-gólját szerezve egalizált (1-1)! Ezzel azonban nem ért még véget a félidő, melyben volt ráadás bőven, s a hosszabbítás 4. percében megduplázta előnyét a Portland! A 49. minutum elején a hazai szöglet után Asprilla nagyszerű fejese nyomán vágódott a labda a léc alá, ezzel előnybe került a a Timbers (2-1)!

A fordulás után az emberelőnyben játszó hazaiak képtelenek voltak eltalálni a Seattle kapuját, ellenben a vendégek kétszer is, melyek során egyből gól is született! Már a zsebben érezhette a három pontot a Timbers, amikor is a hosszabbítás negyedik percében jött Dempsey, aki fejjel egyenlített (2-2)! Egy izgalmas, fordulatos rangadó ért tehát véget döntetlennel, ami egyben azt is jelenti, hogy a Portland már 4 meccs óta nyeretlen. 2014 óta először lett döntetlen bajnokin ez a párharc, legutóbb viszont csapatonként született 4 gól szintén a Portland pályáján.

Ennek ellenére viszont így is harmadik nyugaton a Timbers, míg a Sounders ugyanott csupán a nyolcadik, viszont csak négy ponttal lemaradva a portlandi alakulattól.

Plusz infó

• Nagbe a Portland Timbers történetének első játékosa, aki 200. meccsét játszotta le a klub színeiben!

Portland Timbers – Seattle Sounders • 2-2 (2-1)
Helyszín: Providence Park – 21.144
Gólszerzők: Adi (45. – büntetőből), Asprilla (45+4.), ill. Jones (27.), Dempsey (90+4.)
Kiállítás: – , ill. Evans (44.)

VIDEÓ HAMAROSAN!


A forduló eredményei

IMG_20170626_101744

A bajnokság állása

Keleti Főcsoport

IMG_20170626_102230

Nyugati Főcsoport

IMG_20170626_102333

A góllövőlista élmezőnye
1. • Nikolics (Chicago Fire) – 14 gól
2. • Torres (Houston Dynamo) – 11 gól
3. • Accam (Chicago Fire), David Villa (New York City) – 10 gól

Nagy Dávid