Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mr. Szenegál ismét beszólt Gerrardnak

El Hadji Diouf a Liverpool korábbi szenegáli válogatott támadója a BBC-nek adott interjújában ezúttal is keményen kritizálta korábbi csapattársát a Liverpool élő legendáját Steven Gerrardot, aki jelenleg is a vörösöknél tevékenykedik.

PA-8449932

Diouf 2002 és 2005 között szerepelt a Liverpool együttesében és ahány évet játszott a „vörösöknél”, pont annyi gólt is szerzett, mindösszesen hármat 69 mérkőzésen. Pedig a szenegáli korábban egy interjúban világklasszis játékosnak állította be magát, míg Jamie Carraghert egy nagy vesztesnek nevezte. Pedig ha rápillantunk a játékos statisztikáira a Diouf pályafutása során mindössze 69 gólt szerzett, míg Gerrard középpályásként ennek a háromszorosát könyvelhette el ami mindent elárul.

A szenegáli támadó a vörösök másik ikonjával Steven Gerrard-al sem ápolt éppen baráti viszonyt, kettejük közti kapcsolat sem volt felhőtlen. Korábban olyakat mondott Gerrardról a szenegáli támadó, miszerint megölte a csapatot a Chelsea elleni elcsúszásával valamint amit Gerrard nyújtott az angol válogatott vagy a Liverpool mezében az semmi.

A szenegáli szájhős ezúttal is egy interjúban kritizálta korábbi csapattársát.

„Nincs bajom vele. Ő egy erős karakter, mint ahogy én is az vagyok. Stevie egy remek játékos, az emberek imádják Liverpoolban, csak épp a hazájáért semmit sem tett. Én Mr. El Hadji Diouf vagyok, akit csak Mr. Szenegálként emlegetnek, ő meg Mr. Liverpool. Szenegál viszont sokkal nagyobb, mint Liverpool, és ezt Gerrardnak is tudnia kellene.” – idézi a BBC a balhés szenegáli támadót.