Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért a korábbi kispesti kedvenc

Második nyári igazolását jelentette be a bajnok Budapest Honvéd. George F. Hemingway most a szurkolók kedvében is akart járni, hiszen az új szerzemény korábban másfél évig már a klub alkalmazottja volt, s 40 NB I-es meccsen 19 gólt szerzett. A brazil Danilo most közel öt év után tért vissza Kispestre.

danilo17 honvedfcA brazil újra piros-fekete mezt öltött (honvedfc.hu)

A brazil támadó 2006-ban a lengyel Pogoń Szczecin csapatánál kezdte légiós pályafutását, majd a cseh FK Pribram, és a szlovák Spartak Trnava gárdáját erősítette, ezután került Kispestre. 2010. augusztus 7-én az MTK ellen mutatkozott be a színeinkben. A Honvédban 40 bajnoki meccsen 19 gólt szerzett. Utoljára 2011. november 25-én a Haladás ellen játszott piros-feketében. Távozása előtt, 2011 őszén 14 góllal vezette az NBI góllövőlistáját. 2012 januárjában a svájci FC Sion csapatában folytatta pályafutását. A helvétek után több országban is megfordult, többek között Ukrajnában, Oroszországban, Thaiföldön, Kazahsztánban és az Emirátusokban. A 30 éves támadóval 2 éves szerződést kötött a Bp. Honvéd.

Ráadásul jó üzletet is kötöttek, hiszen egykoron félmillió euróért értékesítették játékjogát, most pedig ingyen szerezték meg. Igaz nem tudni milyen erőállapotban van, ráadásul az elmúlt öt évben tíz csapatnál fordult meg.

Endrődi Dávid