Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Diósgyőri tehetségek Kazincbarcikán

Vitelki Zoltán lett az NB II-es újonc Kazincbarcika vezetőedzője, s így várható volt, hogy több diósgyőri nevelésű ifjú fogja követni a korábban a DVTK utánpótlásában dolgozó szakembert. Az NB II-es újonc KBSC kedden kezdi el a felkészülést a bajnoki rajtra, s az első tréningen már Mahalek Marcell, Lőrincz Patrik és Boros Gábor is megjelenik.

Harom_fiatal_Kazincbarcikan_friss_1120x735_3_anA három ifjú ideiglenesen elhagyja Miskolcot (dvtk.eu)

Mindhárom fiatal korábban már bemutatkozott az NB I-ben, igaz gyökeret nem tudtak ereszteni. Boros Gábor Vitelki Zoltán edzősködése alatt mutatkozott be az NB I-be 2015 májusában. Összesen 5 alkalommal kapott lehetőséget, s ezeken 1 gólt szerzett. Lőrincz Patrik idén tavasszal szintén Vitelki Zoltán irányítása alatt lett élvonalbeli játékos, kétszer kapott szerepet. Mahalek Marcell tavaly ősszel játszott először az NB I-ben. Horváth Ferenc vetette be, összesen három alkalommal.

Most mindhárman egy évre kölcsönben az NB II-es Kazincbarcika színeiben játszhatnak. Egyes hírek szerint a napokban követőik is lesznek.

Endrődi Dávid