Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lazio: A Róma korábbi támadója érkezhet! – sajtóhír

Brit lapértesülés szerint az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő S.S. Lazio a nyári transzfer időszak folyamán szeretné leigazolni az ősi rivális AS Róma korábbi támadóját, nevezetesen Fabio Borini-t, aki jelenleg a Sunderland kötelékébe tartozik.

Fabio-Borini-696x365

A The Sun úgy értesült, hogy már megkezdődtek a tárgyalások a két klub között, s Fabio Borini 6 millió font ellenében válhat csapatot. A még mindig csak 26 esztendős, az egykoron nagy tehetségnek kikiáltott olasz támadó a 2011/2012-es idényben tartozott az AS Róma kötelékébe. Borini karrierjének eddigi legszebb szezonját kétségtelenül a “farkasok” tagjaként töltötte el, hiszen 24 tétmérkőzésen 10 gólt szerzett. 

Fabio Borini 2001-2007-ig a Bologna, míg 2007-2009-ig a Chelsea utánpótlásában pallérozódott. Az olasz támadó már a 2009/2010-es idény folyamán bemutatkozhatott a londoni “kékek” legjobbjai között, összesen 8 tétmérkőzésen jutott szóhoz. A 2010/2011-es szezonban a Swansea Cityhez került kölcsönben, az akkor még a másodosztályban szereplő walesi gárdánál jól ment neki a játék, hiszen 12 találkozón 6 alkalommal volt eredményes. A 2011-es nyári átigazolási időszak során a Parma szerződtette, ám rögtön kölcsönkerült az AS Rómához. Mint azt már említettük, a “farkasok” színeiben jól teljesített, ezért 2012 nyarán leigazolta a Liverpool. Borini sokáig ingázott a Liverpool és a Sunderland között, míg 2015 nyarán végleg nem lett az utóbbi együttes játékosa, bár azt hozzá kell tenni, hogy a “vörösöknél” nem kerülték el a komolyabb sérülések.