Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elhagyja a Rapidot az ifjú magyar

Az előző évben három magyar focista tartozott a Rapid Wien bővebb játékoskeretébe, de igazából csak a középpályás Szántó Tamás tartozott az első kerethez. Szalai Attila ugyan részt vett az első csapat edzőtáborában, de összesen egy alkalommal viselhette a klub mezét 2016 májusában az Altach elleni bajnokin 77 percig. Mostanra pedig eldőlt, hogy elhagyja a bécsieket.

214254_szalai_attilaskrapid.at

Szalai Attila a Rapid Wien II.csapatának volt meghatározó játékosa, az előző évben 23 meccsen 3 gólpasszt adott. Szélső-védőként a csapat motorja volt, ráadásul ő viselhette a kapitányi karszalagot is. Szalai Facebook bejegyzésben búcsúzott el korábbi klubjától, illetve tudatta a magyar szurkolókkal, hogy új fejezet következik életében. Az alábbiakban a magyar szöveget olvashatjátok, úgy gondolom a németet felesleges megosztanunk.

“Sziasztok! Szerintem mindannyian tudjátok , hogy nem vagyok az a típus aki mindent kiposztol a Facebookra, de a mai napon meg kell osztanom veletek valamit. 2012 januárjában igazoltam a Rapidhoz. Akkor 13-14 éves srácként csak álmodtam arról , hogy egyszer a felnőtt csapatban játsszak. Később az álom valósággá vált, 2016 május 14.-én a Happel Stadionban debütálhattam a Bundesligában. 5,5 évet játszottam a klubnál, u15, u16 korosztályokban bajnok lettem, 16 meccset játszottam az u18-ban és 43 alkalommal léptem pályára a 2. csapat színeiben. Sokszor viselhettem a csapatkapitányi karszalagot, ez is nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra. A Bécsben eltöltött éveimre összességében pozitívan tekintek vissza, de természetesen sok negatív élménnyel is meg kellett küzdenem. Itt szeretnék köszönetet mondani minden játékosnak, edzőnek, a klub összes dolgozójának, illetve az összes szurkolónak, köszönöm , a sok segítséget , és köszönöm hogy mindig itt voltatok ha szükségem volt valamire. A karrierem következő lépcsőjének meglépése érdekében sajnos el kell hagynom a klubot. A Rapidnak továbbra is helye lesz a szívemben, mindenkinek kívánom hogy elérje a céljait, és valósítsa meg az álmait! Remélem, hogy a csapat visszakerül oda, ahová tartozik!
Szívélyes Üdvözlettel,
Szalai Attila”

Korábban több internetes oldal kész tényként vette, hogy Szalai hazatér. Mivel 1998-ban született, így még két évig “termelheti a pénzt” leendő klubjának. Külföldön szerzett tapasztalata ráadásul aranyat is érhet.

A harmadik magyar (mivel a cikk elején írtuk, hogy hárman voltak) Rátkai Zsolt kapus, várhatóan továbbra is a Rapid II. csapatának lesz a tagja, hacsak nem hagyja el ő is a bécsieket.

Endrődi Dávid