Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kövesdre igazolt a Rapid-védő

Tegnap beszámoltunk róla, hogy a Rapid Wien hátvédje Szalai Attila elhagyja az osztrák klubot, s elképzelhető, hogy hazatér. Mára azt is megtudtuk melyik az új csapata, hiszen a Mezőkövesd Facebook oldalán számolt be az új igazolásról. Hiába az új fiú, egyelőre nem járt sikerrel a Kövesd, hiszen a Balmazújváros elleni edzőmeccsen vereséget szenvedtek Radványi Miklós fiai.

214254_szalai_attilaSzalai ősztől a Mezőkövesd sikereiért tehet meg mindent.

A Mezőkövesdnél Robert Pillar, Paul Keita, Jakub Brasen és Novák Csanád volt új fiú a kezdőcsapatban, de csereként Szalai Attila, Vadnai Dániel is lehetőséget kapott. A Balmazújvárosnál az előző meccseken is lehetőséget kapó Habovda Yura és Ante Batarelo mellett az expécsi nigériai Eke Uzoma is pályára lépett.

Az első percben megszerezte a vezetést a Mezőkövesd, egy szöglet után Gohér lőtte a kipattanó labdát 18 méterről a jobb felsőbe. A 39.percben Kovács Ádámmal szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, így büntetőt lőhettek a vendégek, melyet Zsiga Ervin higgadtan értékesített. A 67.percben Nemanja Andric beadását Fekete Ádám juttatta két méterről a kapuba. A végeredmény így 2-1 az újonc Balmazújvárosnak.

Mezőkövesd – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: 1-2
Gólszerzők: Gohér (1′), Zsiga (39′) – tizenegyesből, Fekete Á. (67′)

Mezőkövesd Zsóry: I. félidő: Tomas Tujvel – Baracskai Roland, Hudák Dávid, Pillár Róbert, Gohér Gergő, Paul Keita, Farkas Dániel, Marek Strestik, Fröhlich Roland, Jakub Brasen- Novák Csanád II. félidő: Tomas Tujvel – Szalai Attila, Paul Keita, Gohér Gergő, Novák Csanád, Tóth Bence, Vadnai Dániel, Marek Strestik, Farkas Dániel, Pillár Róbert, Jakub Brasen Vezetőedző: Radványi Miklós

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: I. félidő:Horváth László – Habovda Yura, Rus Adrián, Tamás László, Bódis Norbert, Vajda Sándor, Haris Attila, Zsiga Ervin, Nemanja Andric, Kovács Ádám, Eke Uzoma II. félidő: Horváth László – Habovda Yura, Vajda Sándor, Nemanja Andric, Fekete Ádám, Rus Adrián, Tamás László, Virág Aladár, Zsiga Ervin, Eke Uzoma, Ante Batarelo Vezetőedző: Horváth Ferenc

Endrődi Dávid