Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Gold Cup: Mexikó sima győzelemmel nyitott – videóval

Ma reggelre véget ért a CONCACAF-aranykupa első csoportköre, ugyanis a ‘C’ jelű kvartett bemutatkozása is megvolt. A címvédő mexikóiak simán nyertek, ahogy ugyanebben a négyesben szereplő legutóbbi döntős, Jamaika is, tehát jött a papírforma.

Mexico+v+El+Salvador+Group+C+2017+CONCACAF+Hr9laQbCvmHlHernandez gólpasszt és góllal segítette az övéit  (forrás: zimbio.com)

Több, mint 53 ezer néző előtt kezdte meg szereplését a címvédő, ugyanakkor felforgatott, ‘B’-kerettel a tornára érkező Mexikó. Az ellenfél El Salvador válogatottja volt, melynek a papírformának megfelelően nem igazán volt esélye ma.

Mexico+v+El+Salvador+Group+C+2017+CONCACAF+EMAGChIO6cwlA gólgyártást a 8. percben Marin kezdte meg (forrás: zimbio.com)

Az első félóra alatt már három gólt hozott a találkozó! A 8. minutumban mexikói részről Marin szerzett vezetést nagyszerű fejesével, ám még ezután El Salvador egyenlíteni tudott két perccel később Bonilla révén! A 29. percben az első gólnál az előkészítő szerepét betöltő Hernandez is eredményes volt, kegyetlenül vágta be a labdát, s 2-1-es előnnyel mehetett pihenőre Mexikó.

A fordulás után még egy találatot hozott a San Diego-i meccs. Az 55. percben Hernandez másodjára is gólpasszt adott, ezzel szerves részét vállalva a sikerben, a mexikóiak harmadik találatát pedig Pineda szerezte!

Mexikói tehát a csoport élére ugrott, s innen várja a folytatást.

GOLD CUP • C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Mexikó – El Salvador • 3-1 (2-1)
Helyszín: Qualcomm Stadium, San Diego – 53.133 néző
Gólszerzők: Marin (8.), Hernandez (29.), Pineda (55.), ill. Bonilla (10.)

https://youtu.be/im4lJFzSr8A


A csoport korábbi, de szintén hajnali mérkőzésén a legutóbbi döntős is a pályán volt, vagyis Jamaika, az 2015-ös torna ezüstérmesének ellenfele pedig Curacao volt.

A meccsen Curacao sokkal több – 21, míg a legutóbbi döntős 16 – lövésig jutott, ám ebből egyaránt 6-6 találta el a kapukat mindkét oldalon. Végül gólt csak az egyik válogatott szerzett, és csak a szünet után. Jamaika először az 58. percben, Williams révén talált be, majd a 73. minutumban állította be a végeredményt Mattocks góljával. Két bombagól esett, Jamaika brilliáns megmozdulásokkal győzött.

GOLD CUP • C-CSOPORT, 1. FORDULÓ
Curacao – Jamaika • 0-2 (0-0)
Helyszín: Qualcomm Stadium, San Diego
Gólszerzők: – , ill. Williams (58.), Mattocks (73.)

https://youtu.be/2H34-2jXOuE


A C-csoport állása

IMG_20170710_091214

Holnapután, azaz szerda reggel újra jövünk a következő játéknap összefoglalójával, amikor is megkezdődnek a csoportkör második fordulós küzdelmei!

Nagy Dávid