Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sevilla: Aláírt a válogatott támadó! – HIVATALOS

Oldalunk már napokkal ezelőtt beszámolt arról, hogy a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevillához orvosira érkezik a Marco Giampaolo által irányított Sampdoria válogatott támadója, nevezetesen Luis Muriel. A kolumbiai futballista sikeresen átesett a vizsgálatokon, melynek köszönhetően ma aláírhatta szerződését az andalúziai együttessel…

muriel3

Luis Muriel öt esztendőre szóló kontraktust írt alá a Sevilla csapatával – számolt be róla a csapat hivatalos honlapja. A klub egyébként nem hozta nyilvánosságra az átigazolási díj értékét, mely a hírek szerint 20 millió euró…

Luis Muriel számára annak idején rendkívül nagy jövőt jósoltak, ráadásul nem alaptalanul, hiszen egy nem túl acélos Leccében, majd később egy akkoriban még az élmezőnyhöz tartozó Udinesében is remekelt. Később lejtmenetet vett karrierje, mivel rengeteg kisebb/nagyobb sérülés hátráltatta a folyamatos játékban. A Sampdoriában láthatólag újra építette magát, az előző szezon folyamán jó teljesítményt nyújtott a genovai klub színeiben, hiszen 31 bajnokin 11 alkalommal volt eredményes illetve 9 gólpasszt osztott ki a társai között. 

Németh Boldizsár