Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Pont került egy hosszú ügy végére

Közleményt adott ki a Magyar Labdarúgó Szövetség, melyben kiemelt jelentőséggel bír az Újpest és a Vasas számára a hazai meccseknek otthont adó Szusza Ferenc stadion helyzete, illetve az utánpótlás-egyesületek hatékonyságának mérési rendszeréről is szó esett.

szuszaujit

Megkönnyebbülhetnek az újpesti és az angyalföldi szurkolók, miután az MLSZ szerdán jelezte, zöld utat kapott a Szusza stadion a következő évadra. Mindezt az elhúzódó vagyonátadással indokolta a szövetség. „Az Újpest és a Vasas a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja a hazai mérkőzéseit. Az MLSZ elnöksége erről a keddi ülésén valamennyi körülményt mérlegelve, a szurkolók érdekeit is figyelembe véve határozott. Az ülés másik fontos témájában döntés született az utánpótlás-egyesületek hatékonyságának méréséről.

Az MLSZ infrastruktúra-szabályzata szerint a most rajtoló idénytől csak olyan pályán lehet NB I-es meccset rendezni, amelynek van fűtése – erről a kötelezettségről a szövetség már 2014-ben tájékoztatta az érintett klubokat. A Szusza-stadionban ennek ellenére ez idáig nem valósult meg a fejlesztés.

A helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszott a Szusza Ferenc Stadion jogi státusza rendezésének elhúzódása. Az állami tulajdonban lévő, több sportág által is használt komplexum vagyonátadása jelenleg is folyamatban van.

Az Újpest FC egy több országban is kipróbált mobil pályafűtési eszközt kíván alkalmazni. Az elnökség azzal a feltétellel engedélyezi a hazánkban még nem alkalmazott eszköz használatát, hogy mindkét klub vállalta alternatív helyszín biztosítását nem várt helyzet kialakulása esetére.”

Egy másik témában is határozott a grémium, eszerint elindítanak egy, az utánpótlás-nevelő egyesületek hatékonyságát mérő rendszert, kiemelten foglalkozva a női játékosok képzésével. „Egy másik fontos témakörben az MLSZ elnöksége elfogadta egy olyan mérési rendszer leírását, amely nyomon követi és számszerűsíti, hogy a magyar felnőtt hivatásos játékosok képzéséhez gyerekkoruktól kezdve mely nevelőegyesületek járultak hozzá.

A mérési rendszer működtetésének egyik célja a képzés minőségének, hatékonyságának (és ezáltal a sportszervezet munkájának) objektív, számokkal is kifejezhető értékelése, ezen keresztül pedig a képzés fejlesztése. A produktivitás folyamatos nyomon követése és transzparens elemzése egyértelmű jelzés a tulajdonosok, sportvezetők, szülők, játékosok és a közvélemény számára az egyesületi munka hatékonyságáról, minőségéről.

A mérési rendszer a női labdarúgók előmenetelét is figyelembe veszi, így az is megmutatkozik majd, melyik klub mennyire veszi komolyan a női futballisták képzését. A rendszer az összes magyarországi sportszervezetre kiterjed, a kiemelt akadémiák mellett a legkisebb egyesületek hozzájárulását is átláthatóan számszerűsíti. A rendszer alkalmazására 2017–2018-as szezontól kerül sor.”

Gavalovits Sándor