Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A klub-vb-n figyeltek fel rá – ezen a napon történt

Danilo Luiz da Silva 1991 július 15-én született. A bal hátvéd jelenleg a Real Madrid szolgálatában áll. Nézzük meg, hogy milyen út vezetett Brazíliából a Királyi Gárdáig.

Danilo-Luiz-da-Silva

12 évesen csatlakozott a América Futebol Clube-hoz. 2009-2010-es szezont töltötte itt, majd következett egy újabb állomás az életében, mivel a Santos leigazolta őt. A klubbal megnyerte a Campeonato Paulista, és két  Série A szezont is eltöltött itt. A 2011-es Copa Libertadores döntőjében a Peñarol elleni mindkét felvonásban pályán volt. Először középhátvédként, majd a második meccsen a szélen kellett játszania. Az első találkozó nem hozott találtot, azonban a másodikon ő lőtte a sorsdöntő gólt, amivel a csapata 2:1-re győzedelmeskedett.

A 2011-es klub-vb-n figyelt fel rá a Porto, és 2012-ben le is szerződtették őt. 13 millió euróért jött Európába, és az akkori kivásárlási ára 50 millió euró volt. Honfitársa, Alex Sandro nem sokkal utána került a klubhoz, ő a bal hátvédként tevékenykedett, így együtt dolgozhattak azon, hogy a csatárok támadásait semlegesítsék. A 2014-15-ös idényben az ő tizenegyes góljának köszönhetően alakult ki az 1:1-es döntetlen a Bázel ellen, a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. A Porto végül a Bayern München ellen búcsúzott. Hiába nyerték az első felvonást 3:1-re, a visszavágón összeszedte magát a bajor klub, és hatot szórt a portugáloknak.

2015 márciusában a Real Madrid 31.5 millió eurót fizetett a Portónak, és 6 éves szerződést kötött Danilo-val. Augusztus 23-án debütált a frissen feljutó Gijon ellen. A találkozón nem esett gól. Október 24-én lőtte az első gólját a Celta Vigo ellen 3:1-re megnyert mérkőzésen. A Bajnokok Ligájában 7 alkalommal léphetett pályára. A döntőben a sérült Carvajal helyére állhatott be a városi rivális ellen. A mérkőzést végül büntetőkkel húzta be a Királyi Gárda. A 2016-17-es idényben 17 alkalommal lépett pályára és 1 gólt szerzett. A Madrid végül 5 év után újra megnyerte a spanyol bajnokságot.

A válogatottban 2011 szeptemberében debütált az Argentinok ellen 0:0-s döntetlennel végződő találkozón.

kép: takabet

Nagy Gábor