Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bale: “Nem kaptam ajánlatokat Angliából”

Gareth Bale-t több klubbal is összeboronálták már a nyár folyamán, ám talán a legtöbb hír a Manchester United érdeklődéséről szólt. A walesi játékos most maga cáfolta a pletykákat. 

1499885912_318157_1499886428_portada_normal_recorte1

Forrás: AS

Bale még tavaly októberben írt alá egy öt éves szerződéshosszabbítást a Real Madriddal, és nem csak akkor gondolta komolyan, hogy a klubnál akar maradni. Erről már korábban a játékoshoz közelálló személyek is beszéltek, de most maga a támadó is megerősítette ezt. Legtöbbször a Manchester Uninted csapatával hozták összefüggésbe, de Bale maga mondta el, hogy nem kapott ajánlatokat a szigetországból, sőt nem is hallott arról, hogy érdeklődnének iránta.

“Igazából még olvasni sem olvastam ezeket a híreket, de logikus, hiszen brit játékosként mindig arról írnak a hazai lapok, hogy visszatérek. Ugyanez történt Beckhammel is, aki angolként Spanyolországba jött. Szóval ez nem újdonság.” – mondta Bale a spanyol Marcának. “Boldog vagyok a Real Madridnál, és habár érdeklődés lehet egy klub felől, de ez még nem egyenlő az ajánlattal, és addig nincs miről beszélni.”

Bale egy elég felemás szezonon van túl, hiszen szinte végig sérüléssel küszködött, és mindössze 19 meccsen lépett pályára a bajnokságban, amelyek alatt 7 gólt szerzett, így érthető, hogy egy sokkal sikeresebb szezonban reménykedik a királyiaknál.