Erősítene a Leverkusen

Nagy Gábor
Nagy Gábor
újságíró, 2017 július 17. 16:21

Felejthető szezont zárt a Bayer Leverkusen a Bundesliga 2016/17-es kiírásban. Csak a középmezőnyben végzett az együttes, így a nyáron mindent megtesznek az erősítés érdekében. Olaszországból néztek ki egy játékost maguknak.

susoFernand

Olasz lapértesülés szerint a Bayer Leverkusen volt a második német klub, aki bejelentkezett az AC Milan csatáráért, Suso-ért. Az ajánlatot az olasz alakulat visszautasította. Korábban a Wolfsburg is bejelentkezett a spanyolért, azonban ők sem jártak sikerrel a piros-feketéknél.

A 23 éves spanyol már megjárta a Premier League-t is. 2012 és 2015 között erősítette a Liverpool együttesét, ahol azonban csak nagyon kevés játéklehetőséghez jutott. A több játékperc megszerzése érdekében szerencsét próbált a spanyol Almeria csapatánál, majd ezt követően az AC Milanhoz szerződött. A A jövője azonban a piros-feketéknél sem biztos, így elképzelhető, hogy még ezen a nyáron tovább áll az olasz sztárcsapattól, abban az esetben, ha találnak számára olyan kérőt, akinek a szerződését el is fogadják.

kép: acmilan.hu

Nagy Gábor