Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Így látták a szakvezetők az élvonal nyitányát

Elkezdődött a magyar futballősz, s már a nyitányon is láttunk meglepetést, nem is egyet. Akadt olyan találkozó, amelyet teljesen másképp láttak az edzők, míg van, aki szerint a nemzetközi szinten a futás hozhatja meg az eredményt.

CSERTŐI
Szombaton az átalakuló Újpest és a lilák mumusának négygólos összecsapásával kezdődött el a honi futballősz. Csertői Aurél az eredménnyel elégedetlen volt, míg Nebojsa Vignjevic szerint az újak sem okoztak csalódást. „A nézőknek biztosan tetszett a mérkőzés, hiszen gólokat, helyzeteket hozott, nekünk a kispadon már kevésbé. Az első félidőben nem futballoztunk jól, szünet után viszont hamar megszereztük a vezetést, és kettő egynél eldönthettük volna a párharcot. Később az Újpest átvette az irányítást, a meccslabdát ugyanakkor mi rontottuk el. Meg kellett volna szereznünk a harmadik gólt, volt is rá lehetőségünk. Persze azt sem akarom elhallgatni, hogy az Újpestnek is voltak lehetőségei, veszélyesen futballozott. Szerintem a nekünk megítélt büntető jogos volt, de messze voltam az esettől, meg kell majd néznem a felvételt. Egyébként nem ezen múlt a végeredmény.” – értékelt Csertői Aurél, a Paks trénere. Abban egyetértett Vigjnevic, hogy mindkét együttesnek megvolt a meccslabdája, de mégsem elégedetlen a találkozó kimenetlével a fővárosiak szakvezetője. „Elégedett vagyok az eredménnyel. A Paks jól használta ki a szabadrúgásait, s tagadhatatlan, hogy kettő egynél voltak gondjaink, de aztán egyenlítettünk, és valóban volt lehetőségünk a harmadik gól megszerzésére is. Pakson évek óta együtt futballozik a keret, sosem könnyű ellene játszani. Rövid felkészülés után vagyunk, már csak ezért is elégedett lehetek, ahogy az új szerzeményekkel is. Nyilvánvalóan lehet jobban is teljesíteni, de ehhez időre van szükség. Nem szabad elfelejteni, van olyan játékosunk, mint Obinna Nwobodo, aki először szerepel Európában. Biztos vagyok benne, ahogy haladunk előre, egyre egységesebbek leszünk.”

herczegbelso2
Ezt az idényt is vereséggel kezdte a Loki. Herczeg András érthetően csalódottan értékelte a Mezőkövesd elleni vereséget. Kiemelte, sok ilyen meccse lesz a Debrecennek, ha nem figyelnek oda. „Sajnos röviden össze tudom foglalni a mai mérkőzést: gyengén futballoztunk, jobb volt az ellenfél. Pedig a felkészülésünk nem sikerült rosszul, igaz, felhívtam a figyelmet arra, hogy az igazi erőpróba a bajnokságban vár ránk, nem szabad az edzőmeccsekből kiindulni. Rengeteg pontatlanság volt a játékunkban, így nem tudtunk igazán veszélyesek lenni. Már elterveztük, hogy Tisza Tiborral megpróbáljuk felpörgetni a támadójátékunkat, de éppen akkor kaptuk az első gólt. Azt pedig soha nem jó kapni, ám most különösen demoralizáló volt… Mégis a csere után feljavult a játékunk, sikerült egyenlíteni, viszont a folytatásban is rosszul, kapkodóan futballoztunk. Másodszor is megpróbáltuk átszervezni a játékunkat, mindhiába. Elöl és a pálya tengelyében nem voltunk agresszívek, márpedig e nélkül a mai labdarúgásban vereségre vagy ítélve! Ezen muszáj változtatni, különben hasonló mérkőzések várnak ránk.” Ezzel szemben a Mezőkövesd mestere, Radványi Miklós szerint a kiállítás kulcspillanat volt, hozzátette, már a szünetre eldönthették volna a három pont sorsát. „Már az első perctől a mi akaratunk érvényesült. Alaposan kielemeztük a debreceniek játékát, tudtuk, hogy átadják a területet nekünk, ezért gyors oldalváltásokkal próbáltunk zavart kelteni. Ezzel a hozzáállással több helyzetet is kidolgoztunk, más kérdés, hogy nem tudtunk gólt szerezni, pedig a szünet előtt többel is vezethettünk volna. Aztán jött a kiállítás… Sokat dolgoztunk azon, hogy fizikailag jobban, lényegesen jobban nézzen ki a csapat, mint tavasszal. Márpedig annak a játékosnak, akinek van ereje, van önbizalma is, így azt mondtam a srácoknak a kiállítás után, nem kell megijedni, ha okosan futballozunk, lehet esélyünk. Visszaálltunk, megpróbáltuk blokkolni a DVSC támadásépítését, és a gyors játékosokkal kontrákra építettünk. Természetesen boldog vagyok, hogy így alakult a befejezés. Lazar Veszelinovics még nincs olyan állapotban, hogy végigjátsszon egy mérkőzést, de erős, jó futballista, tudtam, hogy tíz-húsz percig képes lehet veszélyt okozni, ő harcolta ki azt a szögletet, amellyel végül meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Az is igaz, hogy ezeket a szögleteket rengeteget gyakoroltuk a nyáron.”

SZB20170614_5760_focuspoint_926x504
Ott folytatta a Honvéd, ahol az előző évadban abbahagyta. Végig kontrollálta a Haladás elleni összecsapást, minek hatására kétgólos sikert aratott. „Nagyon büszke vagyok a csapatomra, főleg egy ilyen nehéz szerda után, kőkeményen dolgoztak a játékosok. Bobálnak nagyon nagy szerepe volt a győzelemben, pár perc után be kellett állnia és nagyon szép gólt szerzett. Kihagytunk helyzeteket, de befolyásolt minket a hosszú túra is. Ezért is elképesztően fontos ez a győzelem, jó így kezdeni. Ennél azért még többet várok, most nagyjából 45-50 percen keresztül vagyunk jók a presszingben, sokat dolgozunk, a játékosok hisznek benne, próbálunk tovább fejlődni. Persze az ellenféltől is függ, mit tudunk megcsinálni. Egy magas presszinget szeretnénk elérni, amikor felrúgatjuk az ellenféllel a labdát és azt újra megszerezzük. Nagyon kemény meccs vár ránk szerdán, nem biztos, hogy mindenki érzi Magyarországon, mennyire erős az ellenfelünk. Egy 25-30 millió eurós költségvetésű klubról beszélünk, hihetetlenül jó játékosokkal, ezért is volt fantasztikus eredmény, amit elértünk, és ez bizakodásra ad okot. Mindent meg fogunk tenni a visszavágón, ami tőlünk telik, a szurkolóinkért, akik sajnos majd nem lehetnek bent velünk.” – fogalmazott Erik van der Meer, a bajnokcsapat vezetőedzője, aki beszélt a szerdai BL-visszavágóról is. Mészöly Géza ugyanakkor értetlenségének adott hangot, miután a kispesti szurkolók már nem először szidják. „A bajnokcsapat otthonában játszottunk, szerintem szervezetten. Voltak olyan fordulópontjai a meccsnek, például a második félidőben, amelyekben benne volt a gólszerzés, ezek meghatározóak voltak a végkimenetel szempontjából. Kellettek azért Király Gabi bravúrjai is. Amikor ilyen szervezett csapattal találja szemben valaki magát, mint a Haladás, akkor nagyon fontosak a pontrúgások, Bobál Dávid pedig nagyon jól fejel. Összeszedett volt a csapat, jól játszott, a Honvédnak azonban volt egy Lanzafaméja, aki a második félidőben villant. Számítottunk arra, hogy vérbeli támadó is lesz nálunk a pályán, aki megtartja a labdákat, de ez nem történt meg, hiányzott Grumics játéka. Nem hiszem, hogy alattomosan vagy durván játszott volna a csapatom. A Honvéd nagyon magabiztosan futballozott, lehetett érezni, hogy egy bajnokcsapat az ellenfelünk. Egy Lanzafaméval jobb volt a Honvéd, gratulálok és sok sikert szerdán a BL visszavágón! Már megszoktam, hogy Kispesten nem vagyok nagy kedvenc, bár igazából nem értem, hogy miért. Bosszant, hogy miért foglalkoznak velem, de becsületemre legyen mondva, egyszer sem reagáltam arra, amit mondtak. Pedig néhányat elküldtem volna melegebb éghajlatra, hogy miért foglalkozik velem ennyire teátrálisan. Nagyon csúnyán viselkednek velem mindig, amikor ide jövök. Tűröm, tűröm, csak nehogy egyszer elszakadjon a cérna, remélem, megállom. Egyszerűen nem értem az okát, mert sosem bántottam a Honvédot. Az, hogy végig velem foglalkoznak a mérkőzéseken, nagyon felháborít.”

foci.hu - oenning
Vasárnap aztán következtek az Európa-ligában érdekelt csapataink. A Vasas némi meglepetésre kikapott a Diósgyőrtől, de aki látta a találkozót, nem vitatkozhat azzal, hogy megérdemelten nyertek a borsodiak. „Amióta Magyarországon vagyok, először kell azt mondanom, hogy rosszul futballoztunk. Semmi esély sem volt arra, hogy megnyerjük a mérkőzést. Sajnos több játékosunk is hiányzik különböző okok miatt, a nemzetközi kupaszereplés miatt nekünk nagyon rövid volt a nyári szünet is, de ettől függetlenül nem így kellett volna produkálni, és pláne nem szabad így játszanunk a következő fordulókban. Ha az ötödik percben gólt kap egy csapat, nem tudja azt a taktikát alkalmazni, amelyet eltervezett. Rossz felfogásban futballoztunk, és rossz döntéseket hoztunk. Láttam a Diósgyőr felkészülési meccsét a Galatasaray ellen, és egyébként is, már a tavasszal is jellemző volt, hogy fizikailag jó állapotban lévő, sokat futó csapat a DVTK. Volt tervünk arra, hogy miként ellensúlyozzuk ezt, de a gyors gól átírta a forgatókönyvet.” – vonta le a tanulságokat Michael Oenning, a Vasas mestere. „Az első perctől kezdte uraltuk a mérkőzést, megérdemelten győztünk. Amit elterveztünk, azt sikerült végrehajtanunk, próbáltuk megtámadni az ellenfelet. Lehet még ebben fejlődni, de futómennyiségben, hozzáállásban hoztuk azt, ami elvárható volt. A pillanatot lehet ünnepelni, de keményen kell tovább dolgoznunk. Futómennyiségben sokat javultunk, de Magyarországon már az is fél siker, ha tud és bír futni egy csapat. Dinamikában nagyon le vagyunk maradva az európai középmezőnytől, és az az együttes, amely kilencven percen át tud futni, sprintelni, ütközni, bármelyik ellenféllel szemben esélyes. Az új játékosok nagyon sokat hozzátettek a játékunkhoz, sokat futottak, jól léptek be az üres területekre, sokszor megverték az emberüket. Összességében nagyon kedvező a róluk kialakult összképem.” – vont mérleget Bódog Tamás.

markonikolicvideoton002
A legnagyobb meglepetést talán a Balmazújváros okozta azzal, hogy pontot rabolt a Videotontól. Marko Nikolics értetlenségét fejezte ki néhány játékosa teljesítménye miatt. „Kicsit csalódott vagyok, hogy nem sikerült megnyernünk a meccset. Ahogy korábban mondtam, sosem könnyű az újonc csapatok ellen játszani az első fordulókban, mert nagyon motiváltan várják a játékosaik, hogy az élvonalban szerepeljenek. Mi túl idegesen játszottunk, sok technikai hibát láttam a csapattól, ezek ezen a szinten nem férhetnek bele a játékba. Korán vezetést szerzett az ellenfél, a második félidőben nekünk is sikerült gyorsan egyenlítenünk, de a második gólt már nem tudtuk belőni – pedig megvoltak a helyzeteink, elég csak Géresi, vagy Scsepovics lehetőségeire gondolni. De mindezzel együtt, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, azt mondhatom, hogy nem is érdemeltük ma meg a három pontot. A Balmazújváros remekül védekezett, nagyon motiváltan játszottak, jól kontráztak, gratulálok Horváth Ferencnek és csapatának. Mi csütörtökön már újra pályán leszünk, nagyon fontos szerepe lesz a regenerációnak a következő napokban, hiszen nem sokat rotáltunk az elmúlt találkozókon. Bízom benne, a Nömme Kalju és a Puskás Akadémia elleni találkozókat meg tudjuk majd nyerni.” Játékosai küzdeni tudását emelte ki Horváth Ferenc, aki szerint erre a játékra lehet építeni a jövőben. „Elégedett vagyok az eredménnyel! Nagy dolog a mi kis csapatunk életében, hogy rögtön a nyitányon, Magyarország egyik legjobb, ha nem a legjobb együttesétől el tudtunk vinni egy pontot. A mai nap a szív diadala volt, a srácok mindent megcsináltak, amit kértem tőlük. Zártan védekeztünk, az első félidőben még a kontráink is ültek, a másodikban már annyira nem, de a védekezésünk akkor is rendben volt. Kezdésnek nem kell ennél jobb meccs. A játékosaimnak még meg kell szokniuk az NB I légkörét, hiszen sokan közülük korábban még nem játszottak az első osztályban. Kicsit elfáradtunk fejben és fizikálisan is, de ahogy mondtam, a szívük vitte őket előre, erre pedig lehet építeni a továbbiakban. A Vidinek sok sikert kívánok az Európa Ligában!”

doll_fradi5
Ellentétes észrevételek jellemezték a Ferencváros és a Puskás Akadémia összecsapását. Thomas Doll szerint nem volt erős a PAFC, míg Pintér Attila szerint megérdemelték volna a három pontot. „Ez nem volt egy jó meccs, lehetett látni, hogy a csütörtöki mérkőzést követően valamelyest fáradt volt a csapat. Sok rossz döntést hoztak a játékosok, ennek az lehetett az oka, hogy fejben fáradtak voltak. A fiúk akartak, ezt lehetett látni a mérkőzés előtt, de a félidőben is. Kevés volt az átütő erő bennünk, volt olyan játékos, akinek többet kellett volna mutatnia. Ez nem egy előnyös helyzet, amikor egy ilyen csütörtöki mérkőzést követően hátrányba kerülünk… A második félidőben igyekeztek a játékosok, de az utolsó harmadban ez kevés volt. Ezt követően arra is kellett figyelni a találkozó utolsó negyedórájában, hogy tíz emberrel ne veszítsük el ezt a találkozót. Arra kell ügyelnünk, hogy megint friss legyen a csapat – kezdte értékelését Thomas Doll. – Egy picit lehet, hogy megtörte a fiúkat a csütörtöki, kétgólos előnyből elveszített meccs, lehet, hogy nem mindenki tudta ezt feldolgozni. Ezt a két pontot már nem tudjuk visszahozni, de mindent megteszünk a jövőben, hogy sikeresek legyünk. A Puskás Akadémia talán jobban örült az 1-1-nek, mint mi. Ahogy mondtam, mi ma a „lóerőket” nem tudtuk a pályára vinni. Az első félidőben eléggé türelmetlenek voltunk. Amikor bizonyos csapatok mélyebben védekeznek, akkor nem kell mélységi labdákkal indítanunk, hanem el kell kezdenünk kombinatívan játszani. Amikor gyors, kombinatív játékot játszunk, akkor valamelyik szélen egy az egy elleni szituációba kerülhetnek a játékosaink, ezt hiányoltam, ebből vártam volna többet, valamint azt, hogy a középpályásaink jobban vállalkozzanak. Úgy gondolom, hogy ma nem egy erős Puskás Akadémia ellen játszottunk, hanem magunknak nehezítettük meg a dolgunkat.” Egy les miatt elvett gólra kíváncsi lenne Pintér Attila, aki szerint győzelmet érdemelt volna csapata. „Közelebb álltunk a győzelemhez, mint a Ferencváros. Kíváncsi vagyok a második félidőben meg nem adott gólunkra, hiszen a játékosaim azt mondták, hogy szabályosan született. Meg fogom nézni a televízióban, aztán majd kiértékeljük, hogy jogos volt-e az ítélet. A mérkőzés előtt is elmondtam, hogy a Fradi három tétmeccsel a lábában érkezett, nekünk pedig ez volt az első. Voltak jó periódusaink, de kicsit bátrabban kell játszanunk, és akkor még több lehetőségünk lesz. Összességében mindenképp jó eredménynek tartom ezt a Ferencváros elleni, idegenbeli 1-1-et, és ha bátrabbak leszünk, akkor még eredményesebbek is.”

Gavalovits Sándor