Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újra kikosarazzák a Barcát?

Újabb nagy kiszemelt, de már most látni: szinte kizárt, hogy megszerezzék a Premier League-ben edződő játékmestert. Miért igazol ilyen nehezen a Barca?

coutinho

A PSG elleni dráma és az azt követő kiesés óta semmi sem az igazi Barcelonában. Lecsúsztak a bajnoki címről és jelenleg minden az ősi rivális Real Madrid sikereitől hangos. Emberemlékezet óta nem volt ennyire halvány a Barca varázsa. Nyilván van túlzás az imént leírtakban, de a nyári átigazolási szezon eddigi fejleményei is azt támasztják alá: manapság sokkal kevésbé vonzó célpont a sztárok számára Barcelona, mint volt mondjuk 2-3 évvel ezelőtt.

Régen szinte csak egy szavukba került és a világ legjobbjai szó nélkül bólintottak rá bármilyen ajánlatra. Kedvükre válogathattak a klasszisok között, akiket könnyű volt meggyőzni, hiszen az álmuk vált valóra a gránátvörös-kék klub megkeresésével. A Barca mostanra viszont sebezhetővé vált. Persze most is a legnagyobb csapatok egyike, de már nem áll annyival a többi fölött, mint egykor – már ha fölöttük áll egyáltalán. Ezt mutatja az is, hogy idei két fő célpontjuk egyaránt kikosarazta őket. Bellerin nem tér haza nevelőegyesületéhez, hanem inkább marad az Arsenalnál; míg Verratti esetében szintén elmaradt a siker – igaz, az olasz középpályás állítólag szeretett volna jönni, de a klubja nem engedte.

Így a keret tatarozása egyelőre úgy áll, hogy visszatért Gerard Deulofeu – aki vagy akart jönni, vagy nem -, illetve a Benficától érkezett Semedo a védelem jobboldalára. Kéne viszont még ember a középpályára és a védelembe is, ám valamiért most nem jönnek olyan könnyen a sztárok.

Eközben új célpont a láthatáron. Andres Iniesta nem lesz már fiatalabb (33 éves) és belépett már kontraktusának utolsó évébe is – kell valaki, aki hosszú távon képes lehet őt pótolni. Erre a célra Valverde és a vezetőség a liverpooli Philippe Coutinhót nézte ki. Az angol sajtó viszont azt is tudni véli, hogy a vörösök semmiképpen sem szeretnének megválni a brazil középpályástól. Coutinho épp tavaly hosszabbított: 2022-ig szól az új szerződése és a Liverpool egyértelműen szeretné őt megtartani.

A hírek szerint gyakorlatilag mindegy, hogy mennyit kínál a Barca, várhatóan visszautasítják majd őket – nem szeretnének abba a hibába esni, mint 2014-ben egy bizonyos Luis Suarez kapcsán (aki a Poolt hagyta ott a Barca kedvéért). Még ha lesz is üzlet, valószínűleg minimum annyit kell kipengetni Coutunhóért, mint anno az uruguayiért: 75 millió fontot. Az a pénz persze jól jönne a lipcsei Keita megszerzéséhez, de az már egy másik történet.

Habár rebesgetik Komdogbia érkezését, Coutinho érkezésére talán még nagyobb szükség lenne és nagyobbat is szólna. Jó lenne végre egy nagy igazolás, csak úgy az önbizalom helyreállítása érdekében. Ha nem tudnak érdemben erősíteni, nehéz szezon elé nézhetnek.