Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csapatot talált a középpályás

Már tavasszal sem tartozott a Diósgyőr első keretéhez Halmai Ramón, a korábban a Haladás, az MTK és a Diósgyőr csapataiban az NB I-ben 5 élvonalbeli meccsen pályára lépő középpályás. Az egykori válogatott játékos Halmai Gábor fia így csapatkeresésbe kezdett, s meg sem állt az osztrák negyedosztályig, ugyanis UFC Markt Allhau labdarúgója lett.

Forrás: lombardfchaladas.hu

Egykor a Haladásban is játszott a középpályás (Forrás: vaol.hu)

Halmai Ramón 1994-ben született, s korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartották. 2014 tavaszán mutatkozott be az NB I-ben, nevelőklubjában a Haladásban. Meglepő módon 2014 nyarán elhagyta a szombathelyi csapatot, s édesapja sikereinek helyszínére az MTK-hoz szerződött. A kék fehéreknél 2015 tavaszán kapott egy meccsen játéklehetőséget. Így nem okozott meglepetést, hogy 2015 nyarán a távozás mezejére lépett, s Diósgyőrbe szerződött. Kezdetben még három alkalommal bevetette Bekő Balázs, de megsérült, s így háttérbe került. 2016 őszén Horváth Ferencnél sem tudott visszakerülni a csapatba, s ezért télen már szóba került, hogy megfelelő ajánlat esetén távozhat. Végül nem futott be érte komoly érdeklődés, így maradt. Miután tavasszal sem került vissza a csapatba, a nyár folyamán felbontották a szerződését, s már akkor arról szóltak a hírek, hogy Ausztriába igazolhat. Igaz először harmadosztályú csapatról szóltak a hírek, de végül a negyedik vonalban érdekelt UFC Markt Allhau játékosa lett. Halmainak magyar csapattársa is lesz, a korábban az MTK-ban és a Vasasban az NB I-ben játszó Sütő László.

Endrődi Dávid