Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Javított a Vasas az újonc ellen

Nem tudott bravúrt elérni az újonc Balmazújváros, mert a fővárosiak ezúttal nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból.

remili3

Remili góljával nyert a Vasas. – fotó: vasasfc.hu (archív)

1. félidő:

Három tétmeccs óta nyeretlen a Vasas az idei évben, miközben a Balmazújváros az első élvonalbeli összecsapásán pontot rabolt a Videotontól. Ez azonban nem kényelmesítette el a fővárosiak ellen bravúrra készülő házigazdát, míg a piros-kékek szerettek volna javítani, az alaphangot mindenesetre Remili megadta Kleisz beadást követően. A folytatás már jóval kiegyenlítetteb játékot hozott, mi több, a fővárosiak kapusának, Kamenárnak többször is közbe kellett avatkoznia, de olykor gyermeteg hibát vétett, s csak a kapufán múlott, hogy nem kapott gólt. A másik oldalon viszont Horváth Lászlónak nem sok dolga akadt. Az a félidő hajrájában volt megfigyelhető, hogy a bronzérmes meg sem közelíti a tavalyi formáját, a Balmaz persze nem könnyítette meg ellenfele dolgát a masszív védekezésével, és rendre végigvitt kontrájával.

2. félidő:

A folytatásra aktívabban érkeztek ki a házigazdák, akik hiába kerültek többször is a piros-kékek kapuja elé, ott Kamenár volt az úr, ám a szlovák kapus továbbra is bizonytalankodott egy-egy szituációban. A hazaiak cerberusa viszont olykor bravúrt bravúrra halmozott, és tartotta meccsben az övéit. A hajrában is inkább a házigazdák gólja érett, de végül sehogyan sem tudták begyötörni az egyenlítő gólt, pedig egy szögletnél még Horváth is felment fejelni, mindez hiába. A Vasas így megőrizte a három pontot, egyre viszont mindenképpen rászolgált volna az újonc.

Balmazújváros – Vasas 0-1 (0-1)
Balmazújváros, 1396 néző, vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Remili (5.)
Sárga lapok: Habovda (28.), Sigér (32.), Haris (61.), Fekete (87.) ill.: Murka (9.), Kleisz (38.), Kulcsár (77.)
Kiállítva:

Balmazújváros: Horváth L. – Rus, Vajda, Sigér, Kovács Á. (Fekete, 71.) – Andric (Belényesi, 86.), Zsiga (Arabuli, 61.), Tamás L., Uzoma – Habovda, Haris. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Vasas: Kamenár – Ristevski, Vaskó, Burmeister – Vida M. – Kleisz, Murka (Szivacski, 90+2.), Remili, Gaál B. (Pavlov, 61.), Hangya – Ádám M. (Kulcsár T., 53.) Vezetőedző: Michael Oenning

Gavalovits Sándor