Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PSG: Emery is megerősítette, hogy távozik a középpályás!

A Paris Saint-Germain spanyol vezetőedzője, Uany Emery elmondta, hogy Grzegorz Krychowiak egy év után biztosan elhagyja a francia fővárost a nyáron.

(Kép: as.com)

Mint ismert Unay Emery kinevezését követően a PSG nagy reményekkel szerződtette 2016 nyarán a Sevillától az egyébként ott remekül teljesítő középpályást, Grzegorz Krychowiakot. A lengyel válogatott játékos végül pocsék szezont futott a párizsiaknál, ahol elvétve kapott csak lehetőséget az őt nagyon is jól ismerő 45 esztendős spanyol trénertől.

Mindennek fényében a 27 éves futballista nyári távozására már eddig is számítani lehetett, most azonban Emery beszélt arról, hogy Krychowiak biztosan elhagyja a PSG-t még a következő hetekben.
“Beszéltünk már Krychowiak-kal! Közös álláspontra jutottunk azt illetően, hogy a legjobb döntés az lesz, ha eligazol!” – Jelentette ki Emery, aki már nem is vitte el a védekező középpályást a párizsiak amerikai felkészülési túrájára.
“Sajnos nem úgy sikerült a beilleszkedés, mint azt reméltük. Krychowiak egy minőségi futballista, éppen ezért mindenképpen jobb lesz a számára, ha olyan együtteshez igazol, ahol tökéletesen alkalmazkodik majd a csapathoz!” – Tette még hozzá Emery mester.

A spanyol és francia lapok a hír hallatán már el is kezdtek találgatni, hogy vajon hol folytathatja karrierjét a játékos. A Marca szerint például az Atlético Madrid, vagy az átalakuló olasz Inter, esetleg a török Galatasaray lehet a célállomás.
Előbbi kapcsán azonban bökkenő, hogy a madridiak januárig nem regisztrálhatnak új játékost, így ez nehezítheti Krychowiak efféle ambícióit.