Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BREAKING! – Már nem Pogba a valaha volt legdrágább…

Döbbenet, leginkább így lehet aposztrofálni az ebéd utáni szieszta körben meteoritként becsapódó hírt, mely kis túlzással fénysebességgel söpör végig a világ sportsajtóján. Ha igaznak bizonyulnak a spanyol Marca információi, akkor már nem Paul Pogba a világ valaha volt ledrágáll játékosa, hanem a szintén francia Kylian Mbappé, akit a Real Madrid szerzett meg magának. Mindez csak sajtóhír, hivatalosan egyik fél sem erősítette még meg az üzletet… (Sajtóhírnek viszont igen erős)

Névtelen-1

Korábban már összeboronálták a mindössze 18 esztendős gólfelelőst és a Real Madridot, ám a téma az utóbbi időben lappangott, más és más Monaco játékosok keltek el, a csapatot csaknem darabjaira szedték már. Mindezek tükrében várható volt, hogy Mbappé em marad, ám a hír mégis nagyon gyorsan érkezett. A Zinedine Zidane által irányított csapat ugyanis 180 millió eurót tett le a hírek szerint az asztalra! Ez magasan túlszárnyalja az eddigi transzferrekordot, melyet Paul Pogba tart, vagy tartott 105 millió euróval még tavaly nyárról, amikor is a Juventus mezét cserélte vissza a Vörös Ördögökére.

Real-MadridA francia “tinit”, aki még mindig csak 18 esztendős, a 2016/17-es szezon elején gyakorlatilag még senki nem ismerte nemzetközi szinten. A mögöttünk álló évad azonban elképesztően jól sikerült a támadónak, aki 44 mérkőzésen 26 gólt szerzett és 14 gólpasszt osztott ki a társaknak. Jócskán kivette a részét az AS Monaco bajnoki címéből, de például 9 Bajnokok Ligája mérkőzésen 6 gól fűződött a nevéhez. Mindez azonban csak egyetlen egy szezon, egy rövidke periódus. Mégis olyannyira felkapott lett, hogy az Arsenal mellett a Manchester City és a Paris Saint-Germain is érdeklődött iránta.  Klubja nemrégiben hivatalos közleményben “fenyegette” meg a kérőket, de úgy fest, hogy van az a pénz. Viszont továbbra is hangsúlyozzuk, hogy sem az AS Monaco, sem pedig a Real Madrid, továbbá maga a labdarúgó sem tett hivatalos bejelentést.

FRISS! – A Sky Sports News értesülései szerint a Monaco nem egyezett meg a Real Madriddal Kylian Mbappe eladásáról, hiába a 160 millió eurós összeg, cáfolva ezzel a Marca értesüléseit, mely már az egyezségről szólt.

Tehát az első nem hivatalos cáfolat is befutott, továbbá az is érdekes tény, hogy az AS Monaco hivatalos twitter csatornáján két órával korábban képet posztolt az edzésben lévő Mbappéról.

Továbbá egy kis háttér, avagy Morata távozásával egyértelműnek tűnik, hogy csatárposzton erősíteni kíván a Real Madrid, mely Benzema eladásától sem zárkózik el a hírek szerint. Némi pénz is állt a házhoz, noha Pepe ingyen távozott, James Rodriguezért pedig egyelőre két éven át 5-5 millió eurót kap a klub, Morata 65, Danilo eladása pedig 30 millió eurót hozott a kasszába. mindez persze eltörpül a fentebb olvasható összeg mellett, melyet jócskán ki kell egészíteni.

A mindent tudó sajtó arról is ír, hogy az átigazolási összeg két szegmensből áll, egy 160 millió eurós tételből most, mely további 20 millió euróval gyarapodhat egyéb bónuszok által. A királyiak mindenben megegyeztek a játékossal, aki 6 évre 2023 nyaráig szóló szerződést szignózhat  “kéznyomatával”. A fizetése pedig heti 135 ezer euró lehet, mely éves szinten 7 millió eurót jelent. Meg ne kérdezzék, hogy valaki honnan tud ilyen részleteket, mindenesetre a nemzetközi sportsajtóban ez a hír járja…