Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női Eb: Fordulatos olasz-siker, magabiztos németek

Hiába nyertek az olaszok, nem jutottak tovább a D csoportból, ahol Németország magabiztosan győzte az oroszokat.

sweita

Parádés meccset játszottak a svédek és az olaszok. Az Európa bajnokság eddigi legfordulatosabb összecsapását hozta a találkozó, ahol az olaszok a szünetig eldönthették volna az összecsapást, de a svédek végig partiban voltak Pia Sundhage tanítványaival. Sabatino révén már a mérkőzés elején előnybe kerültek az itáliaiak, de az első negyedóra végén Schelin egalizált büntetőből. Ezt követően gyűrték egymást a felek, de minden eredmény nélkül, hogy aztán a szünet előtt Sabatino önmaga és csapata második találatával ismét vezessenek a déliek. A második játékrészben is folytatódott az élvezetes játék, merthogy mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek. Remek alapot adott a második félidőnek Blackstenius találata, amely ismételten nyílttá tette a csörtét, s már-már elkönyvelték a döntetlent a felek, amikor is jött Girelli, és megnyerte a csatát az övéinek. Érdekesség, hogy a harmadik talján gól szerzője éppen Sabatino helyére állt be negyedórával a vége előtt. Veresége ellenére a svédek jutottak a legjobb nyolc közé.

Svédország – Olaszország 2-3 (1-2)
G.: Schelin (14., 11-esből), Blackstenius (47.) ill.: Sabatino (4., 37.), Girelli (85.)

https://www.youtube.com/watch?v=8_U_txqK4FU

rusger

Ami a másik összecsapást illeti, a németek magabiztosan győzték le az oroszokat, bár az eredmény alapján szoros volt a találkozó. Főleg, ha azt tekintjük, hogy hiába játszott mezőnyfölényben a címvédő, mindössze büntetőkből találtak ellenfelük kapujába, viszont Marozsán Dzsenifer megszerezte első gólját a tornán. Már a tizedik minutumban zörgött a Szbornaja hálója, miután Peter értékesítette a maga tizenegyesét. A folytatásban is jobban játszottak Marozsánék, ám csak a második negyvenöt percben tudták növelni előnyüket, a változatosság kedvéért büntetőből. Ezt a magyar származású, minap „az Év legjobbjának” választott Marozsán hazsnálta ki. A németek ezzel a győzelemmel biztosították nyolcba jutásukat.

Oroszország – Németország 0-2 (0-1)
G.: Peter (10., 11-esből), Marozsán (56., 11-esből)

A csoport végeredménye:
1. Németország 7 p. (4-1), 2. Svédország 4 p. (4-3), 3. Oroszország 3 p. (2-5), 4. Olaszország 3 p. (5-6)

Gavalovits Sándor