Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Török klub jelentkezett be az Arsenal játékosáért

Törökországban is zajlik az élet az átigazolási időszak közepén. A Galatasaray mesterkedik azon, hogy leigazolja az Arsenal egyiptomi középpályását.

Mohamed-Elneny-Arsenal

Az Ágyúsok 2016-ban szerezték meg az egyiptomi középpályást a Bázel együttesétől. Svájcban 2013 és 2016 között futballozott, majd ezt követte az angliai váltás. Az Arsenalba 7 millió fontért érkezett, és a 35-ös mezzel a hátán futhatott ki a pályára a mérkőzéseken. A Burnley elleni FA-kupa mérkőzésen debütálhatott, amit az Ágyúsok meg is nyertek. Az első gólját a Barcelona ellen lőtte a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszászában.

A Galatasaray nagy meglepetésre már a selejtezőkörben búcsúzott az Európa-ligától. A svéd Östersunds együttesének 1 győzelem és 1 döntetlen is elég volt arra, hogy búcsúztassa a török gárdát. Az előző szezonjuk sem sikerült fényesen, mivel a bajnokságban csak a 4. pozíciót sikerült megcsípniük, így a klubra mindenféleképpen ráfér a vérfrissítés a nyáron.

kép: caughtoffside

Nagy Gábor