Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Új középpályás Pakson

Nem igazán estek eddig túlzásokban a paksi vezetők a keret átalakításával, hiszen a tavasszal kölcsönben szereplő Hajdú Ádám és Daru Bence végleges megszerzése mellett, csak a Debrecen kapusát Verpecz Istvánt szerződtették. Közülük eddig csak Hajdú állt be kétszer csereként, így elmondható eddig egyikük sem meghatározó játékos. A mai napon viszont egy igazán erősítésnek tekinthető középpályást, a technikás Nikházi Márkot sikerült három évre szerződtetni, így vele némi kreativitás költözhet az atomvárosi középpályára.

100882_nikhazi_markNikházi lecseréli a kék-fehér mezt. (mtkbudapest.hu)

Nikházi Márk 1989-ben látta meg a napvilágot. A Sándor Károly Akadémián nevelkedett, az MTK-ban lett élvonalbeli játékos 2008 őszén. A kék-fehéreknél nem tudott meghatározó játékossá válni, így 2013 őszén a távozás mezejére lépett, s Diósgyőrbe került. Miskolcon az első féléve igazán jóra sikerült hiszen 14/4-es mutatóval zárt, utána viszont háttérbe szorult. 2014 őszén Dunaújvárosba került kölcsönbe, ahol 23 bajnokin 6 gólig jutott, így nem volt csoda, hogy visszavárta a DVTK. Diósgyőrben újból jobbára tartalék volt, de azért 28 meccsen játszott másfél év alatt. 2017 tavaszán visszatért nevelő klubjába, de nem tudta meggátolni őket a kiesésben. Igaz összesen csak hatszor vetette be Tamási Zsolt, így nem is volt meghatározó játékos. Nikházi viszont nem akarta klubját a másodosztályba követni, így már a nyár elején Pakson kezdett el tréningezni, de a szerződtetéséig a mai napig kellett várni.

Még Telkiben csatlakoztam a csapathoz, itt a PAKSI FC-nél kezdtem meg rehabilitációmat a szezon végén végrehajtott térdműtétemet követően. Köszönöm mindenkinek, mind a vezetőségnek, mind a stábnak, azt a figyelmet, energiát és időt, amit rám fordítottak. Ennek eredményeképp már a fiúkkal tudok edzeni, ugyanakkor az erőnlétemen még javítanom kell. Remélem, pár hét múlva már mérkőzésen is bemutatkozhatok a Paks színeiben. – nyilatkozta a paksifc.hu-nak a középpályás. – Az adódó lehetőségek közül azért a paksit választottam, mert innen már többször megkerestek, és azt éreztem, hogy igenis bíznak bennem. Valamint ennek a csapatnak a játékstílusa pont olyan, ami számomra nagyon szimpatikus, és amiben én is ki tudok bontakozni. Amikor majd lehetőséget kapok, akkor élni szeretnék vele, és bekerülni a kezdőbe. A klub filozófiája is vonzó volt számomra. Ez lesz a tizenkettedik szezon az élvonalban, és végig csak magyar játékosok szerepeltek a keretben, illetve a stábot is magyarok alkották. Még Tomiszlav Szivics is letette az állampolgári esküt. Nagyon jó a társaság, sikerült beilleszkednem, és már nagyon várom, hogy pályára léphessek. 

Endrődi Dávid