Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Zsinórban hetedik bajnokiján sem tudott nyerni a Los Angeles! – videóval

Sallói varázslatán és csapata Nikolicsék elleni sikerén kívül volt még bőven meccs az észak-amerikai profiliga, azaz az MLS hétvégi fordulójában, melynek egy részét ide kattintva, a másik felét pedig ebben a cikkben olvashatják!

IMG_20170730_060050Nem tudta egyik csapat sem legyűrni a másikat ma Los Angelesben (forrás: twitter.com/LAGalaxy)

A vasárnap hajnali meccsek késői – vagy akár más nézőpont szerint korai – ütközete a Los Angeles Galaxy – Seattle Sounders bajnoki volt. A vendég együttes a címvédő a ligában, mely kezdett magára találni az utóbbi időben, ellentétben a Galaxyval, amely zsinórban a legutóbbi 6 bajnokiját elbukta, ami negatív rekord.

A találkozó első félideje gól nélkül zárult, ám több lehetősége volt a hazai gárdának. A második játékrész abszolút a Los Angelesé volt, a címvédő teljesen veszélytelen maradt a Galaxy kapujára. Viszont annak ellenére, hogy a kaliforniai együttes többször is betalálhatott volna, gólt a hazaiak sem tudtak szerezni, így továbbra is nyeretlen, immár 7 meccse a Galaxy, de legalább ezúttal nem kaptak ki dos Santosék. A vége tehát 0-0 lett, és ennek köszönhetően pontosztozkodás.

A meccs hajrájában hazai részről a 86. percben van Damme begyűjtötte második sárga lapját, így a Galaxy emberhátrányban fejezte be a bajnokit, de ez, ahogy fentebb olvashatták, nem volt negatív hatással a Los Angelesre nézve.

A csapatok jelenlegi helyezése: A pocsék szériában lévő Los Angeles Galaxy ugyan 6 elvesztett meccs után szerzett egy pontot, de így is csak a

Los Angeles Galaxy – Seattle Sounders • 0-0
Helyszín: StubHub Center, Carson – 25.667 néző
Kiállítás: van Damme (86.), ill.


Texasban volt még egy meccs a Dallas Vancouvertől elszenvedett bajnokiján kívül! Ma hajnalban a Houston Dynamo a 2015-ös bajnok Portland Timbers együttesét látta vendégül.

Izgalmakból nem volt hiány ezen a találkozón, amely összesen 4 gólt hozott! Elsőként Valeri volt eredményes, aki a vendégeknek szerzett előnyt már a 13. percben (0-1)! Az egyenlítés még a szünet előtt összejött a Houston számára, melynek gólját Manotas szerezte (1-1)! Sőt, a döntetlen sem maradt a szünetig, ugyanis a 43. percben ismét a Portland játékosai örülhettek Blanco találata láttán (1-2)!

A hajráig úgy tűnt, ez a meccs a Portlandé lesz, viszont a 81. minutumban Cabezas pontot mentett a hazaiaknak (2-2), ezzel pedig a Dynamo már négy meccse veretlen.

A csapatok jelenlegi helyezése: A két klub egymás nyakán van a Nyugati Főcsoportban. A Houston egy meccsel kevesebbet játszva két ponttal többet szerezve (33) a Portlandnél, a harmadik, míg a Timbers a negyedik helyen áll.

Houston Dynamo – Portland Timbers • 2-2 (1-2)
Helyszín: BBVA Compass Stadium, Houston – 19.382 néző
Gólszerzők: Manotas (37.), Cabezas (81.), ill. Valeri (13.), Blanco (43.)


A DC United továbbra is mély gödörben van az újonc Minnesota otthonában lejátszott meccs után, pedig a fővárosiak 18 lövést is elereszettek a meccsen, ám ezekből csak 5 ment kapura, gól pedig egyikből sem született. Ezzel szemben a hazaiak csak 8-szor próbálkoztak, ezen lehetőségek fele pedig kapura, egészen pontosan pedig kapuba is ment! A vége sima 4-0 lett, hiába volt jobb mezőnyben és akciók terén is kicsivel a DC, a helyzetkihasználása brilliáns volt az újoncnak.

A csapatok jelenlegi helyezése: Nagyarányú sikere ellenére a Minnesota sem áll valami fényesen, hiszen az újonc az utolsó előtti, vagyis a 10. a Keleti Főcsoportban, a DC United pedig utolsó, 11. helyen áll nyugaton.

Minnesota United – DC United • 4-0 (2-0)
Helyszín: TCF Bank Stadium, Minneapolis – 20.146 néző
Gólszerzők: Ramirez (7.), Danladi (40.), Jeffrey (58. – öngól), Ibarra (90+1.), ill.


A Real Salt Lake és a Columbus Crew nem bírtak egymással. Más megközelítésben azt mondhatjuk el, hogy Kamara duplájának köszönhetően a vendégek pontot szereztek a hétközi vereségüket követően, és ez máris jobban hangzik a Columbus csapatának számára. Egyébként a hazai együttes akár több gólt is szerezhetett volna, míg vendég oldalról csak Kamara két lövése ment kapura, bár mindkettő gól is lett.

A csapatok jelenlegi helyezése: A Real Salt Lake nyugaton a nyolcadik, a Columbus pedig keleten a hatodik pozícióban van.

Real Salt Lake – Columbus Crew • 2-2 (0-1)
Helyszín: Rio Tinto Stadium, Sandy – 17.578 néző
Gólszerzők: Plata (50. – büntetőből), Savarino (53.), ill. Kamara (15., 60.)


A San José Earthquakes – Colorado Rapids találkozón csupán 2-2 próbálkozás találta el a kapukat, s ezek egyikéből viszont gól született. A második félidőben a hazaiak találtak be az 59. percben Lima révén, végezetül ezzel pedig sikerült otthon tartani a három pontot.

A csapatok jelenlegi helyezése: A San José egyre jobb, és a 7. nyugaton, a Colorado viszont a tavalyi menetelését követően csak az utolsó, 11. helyet foglalja el szintén a Nyugati Főcsoport tagjaként.

San José Earthquakes – Colorado Rapids • 1-0 (0-0)
Helyszín: Avaya Stadium, San José – 18.000 néző
Gólszerzők: Lima (59.), ill.

Nagy Dávid