Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: a tengerentúli liga All-Star csapatát nehezen, de legyűrte a Real – videóval

Mára virradó hajnalban Chicagóban az MLS, vagyis az észak-amerikai profiliga szezonjának legjobbjai léptek pályára. Az All-Star csapat ellenfele a BL-cím védője, tehát a Real Madrid volt, közel 70 ezer néző előtt. Szerepelt Nikolics is, egy teljes félidőn keresztül, ám nem tudtak igazán jól kiszolgálni, ennek ellenére a meccs szoros lett, és csak tizenegyesekkel dőlt el.

IMG_20170803_084128Az egykori Real-játekos, Kaká (jobbra) többször is megvillantotta tudását az első félidőben, és majdnem gólpasszt is adott Villában (forrás: twitter.com/MLS)

Közel 70 ezer néző előtt lépett pályára az MLS idei All-Star csapata Chicagóban, a Soldier Field-en, ahol a gálameccsen a Real Madrid volt a vendég együttes. Az NFL-ben szereplő Chicago Bears pályája eső áztatta volt jócskán, és a játék is esőben kezdődött meg.

Pár perccel a kezdést követően az MLS-csapatnál kényszerű cseréhez kellett folyamodnia a Chicago Fire trénerének – aki egyben az All-Star együttes edzője is volt – , hiszen az újonc Atlanta United labdarúgójának, Garzának sérült meg a válla. A helyét a veterán Beasley vette át, aki egyébként a Houstont erősíti.

IMG_20170803_084426A nagyszerű chicagói Soldier Field a meccs ideje alatt (forrás: twitter.com/MLS)

A találkozó tapogatózó játékkal indult, az MLS legjobbjai védekezésben elég jók voltak, ami idővel csak javult Bradley pedig az egyik legbiztonságosabb pontja volt a csapatnak. Idővel főként támadásban tudtak fejlődni a tengerentúli liga ászai az első félidő során. Összességében a Real igyekezett nyomás alatt tartani ellenfelét, de a sok lövéshez pontosság, és igazán nagy veszély nem társult a 32 percig, ám ekkor nagyot mentett Howard Asensio közeli átemelési kísérleténél. A 36. minutumban a túloldalon Kaká betett labdáját követően Villa óriási, közeli ziccerét fogta Navas, ez volt az első igazán nagy helyzet a találkozón. Nem sokkal ezután (42.) Ramos próbálta bevenni a Howard által őrzött kaput. A spanyol hátvéd a kapus fölött át is emelte a labdát, de a játékszer egyben a kapu fölé is ment. Majdnem slusszpoénnal ért véget az első játékrész, hiszen a hosszabbítás első percében Giovinco irdatlanul nagy távoli lövése maradt el gól nélkül, de csak épphogy, óriási helyzet maradt ki. Ezzel pedig egyben zárult tehát találkozó első félideje.

A fordulásra lényegében sorcsere jött a hazaiaknál, és pályára lépett első magyarként az MLS All-Star meccsek történetében, Nikolics Nemanja! Nagyszerű támadónk jól szállt be a játékba, sokat hajtott elől, igyekeztek is labdákkal tömni, de ezek pontatlanra sikeredtek sajnos rendre, és nem a magyar miatt, hiszen ő nagyon is jól helyezkedett.

Az 58. percben megszületett a találkozó első gólja, melyet a Real neve mellé lehetett beírni. Valero vette be Frei kapuját, ezzel került előnybe a Királyi Gárda (0-1)!

A Real óriási helyzete maradt ki ezzel szemben a 64. percben, amikor Benzema próbálkozásánál Acosta akadályozta meg, hogy a labda a kapuba menjen – nagy lehetőség és nagy mentés volt ez egyben! Nem sokkal ezután, a 68. minutumban Bale kapott a bal szélen jó indítást, majd lökete a kapufán csattant!

A Real iszonyatosan sok lövése ellenére (30) a lefújásig csak 6 ment kapura, az All-Star csapat részéről pedig sokkal kevesebb helyzetből 5 találta el a madridi kaput. Ezek egyike a végén be is akadt!

A 87. minutumban összejött a hazaiak egalizálása, amikor is Dwyer mentette büntetőpárbajra a találkozót! A múlt héten a Sporting Kansas City-től az Orlando City-be igazoló, újdonsült amerikai válogatott támadó fejese landolt a kapuban (1-1)!

A rendes játékidő tehát 1-1-es döntetlennel zárult, így jöhetett a tizenegyespárbaj, hogy végül mégis eldőljön, melyik csapat legyen a meccs győztese.

Büntetőpárbaj

1. sorozat: Ami a hajrában ment, az a tizenegyespárbaj elején nem – az MLS All-Star csapata kezdte a büntetők rúgását, ám Dwyer lövését kifogta az ifjú Zidane, míg Benzema nem hibázott, így máris az elején lépéselőnybe került a Real (0-1)!

2. sorozat: A folytatás sem lett jobb tengerentúli részről, hiszen a mexikói ász, a Los Angeles Galaxy csatára, Giovani dos Santos a keresztlécet találta telibe, de kegyetlenül! Majd jött Bale, és követte Benzema példáját, már kettővel ment a Real (0-2)!

3. sorozat: Valeri törte meg hazai részről a jeget, neki bement a tizenegyese, viszont Kovacic büntetője is, így továbbra is kettő maradt közte (1-3).

4. sorozat: Almiron is sikerrel vette az akadályt, ő is belőtte a büntetőjét, de az Atlanta United játékosának gólja nem volt elég a versenyfutásban, hiszen az lezárult Marcelo tizenegyese után, s kettővel nyert a Real (2-4)!

Ha nem is könnyen, és nem a rendes játékidő során, de hozta a papírformát a Real, persze lehetett volna ez másként is a helyzetek alapján. A lényeg viszont az, ami a vége lett – 1-1-es rendes játékidőbeli eredményt követően 4-2-re nyert tizenegyesekkel a Real a Nikolicsot is hadrendbe állított MLS All-Star csapata ellen.

MLS All-Star – Real Madrid • 1-1 (0-0)
Helyszín: Soldier Field, Chicago, Illinois – 61.428 néző
Gólszerzők: Dwyer (87.), ill. Borja Mayoral (59.)

MLS All-Star: Howard (Frei, a 46.) – Garza (Beasley, 7.), Van Damme (Grana, a 46.), Kappelhof, Zusi (Parkhurst, a 46.), Schweinsteiger (McCarty, a 46.), Bradley (Valeri, a szünetben), Kaká (Almirón, a 46.), Altidore (Piatti, 31.; Giovani do Santos, 61.), Giovinco (Nikolics, 46.), Villa (Dwyer, 46.). Vezetőedző: Veljko Paunovic (Chicago Fire)

Real Madrid: Keylor Navas (Yánez, a 46.; Luca Zidane, 72.) – Ramos (Vallejo, 46.), Nacho (Tejero, 72.), Kroos (Ceballos, 46.), Theo (Marcelo, 61.), Lucas Vázquez (Óscar, 72.), Marcos Llorente (Casemiro, 61.), Asensio (Bale, 61.), Borja Mayoral (Benzema, 61.), Isco (Kovacic, 61.), Achraf (Carvajal, 61.). Vezetőedző: Zinedine Zidane

Nagy Dávid