Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sajtószemle: nem teszik zsebre a franciák

Kínos, szégyenteljes, megalázó – csak néhány jellemzés a Bordeaux kiesésére Franciaországban.

20170803103

Abszolút ellenfele fölé nőtt a Videoton, amit a francia lapok nehezen emésztenek meg. – fotó: origo.hu

Kezdjük a legnevesebb francia napilappal, a L’Équipe cikkével. A legrégebbi francia újság szerint a sorsolás pillanatában egyértelmű volt, melyik együttesnek kellett volna továbbjutnia, ám aztán a pályán minden borult. A rossz kezdést és Stopira gólját jelölte meg a lap fordulópontként, hiszen a Videoton már a 25. másodpercben vezethetett volna, ha Scepovic pontosabban céloz. Azt viszont a franciák sem értik, a német játékvezető miért tett rá még hét percet az amúgy is hosszúra nyúló összecsapásra a végén. Jeremy Toulalan csapatkapitány is csalódottan fogalmazott. „Nagy csalódás ez számunkra, mert sokat tettünk azért, hogy továbbjussunk. A két meccsen sok lehetőséget kihagytunk, a hazai pályán kapott gól pedig nagyon fájó pont volt. Az Európa Liga komoly terep, mi pedig védekezésben és támadásban sem voltunk hatékonyak.” – nyilatkozta a korábbi válogatott labdarúgó.

A BFM TV arról értekezett az élő adása végén, hogy a nagy reményekkel várt továbbjutás helyett a hátsó ajtón kénytelen távozni a Girondins Európától. Ami a sudouest.fr honlapot illeti, távolságokról és arról ír, hogy a Videoton már egy hónapja talpon van az El-ben, ráadásul a bajnokságban is túl van már három találkozón, ennek ellenére frissebbek voltak.

„Megalázták a Bordeaux-t Magyaroszágon” – közli öles betűkkel a sports.fr. A portál kiemelte, hogy a visszavágón szinte semmi veszélyt nem jelentett a Vidi kapujára a francia együttes, amelyet a „szerény, kicsi” Videoton ejtett ki. Az Eurosport sem ment szomszédba kritikáért, mint azt a csatorna francia kiadása értékelésében írta, „Rettentő szégyen”, ami Sankharéékkal történt csütörtök este. Hozzátették, a Vidi azonnal gázpedálra lépett, aminek következtében a kiállítások sem osztottak-szoroztak, s hiába ívelgettek, nem jelentettek veszélyt a francia támadások.

Gavalovits Sándor